Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Ifj. Boér Elek: Az arany és a klíring harca
AZ ARANY ÉS A KLIRING HARCA Alighogy az angol kormány ez év április 7-én közzétette a Fehér Könyvben a nemzetközi kliringxmióra vonatkozó tervét, csakhamar napvilágot látott az amerikai valutarendezési terv is, s azóta a két angolszász nagyhatalom világgazdasági célkitűzései is oly élénken foglalkoztatják a hadviselő és a semleges államok közvéleményét, mint a német nagytérgazdaság problémája. De míg a német hivatalos fórumok a békebeli nagytérgazdaságnak csak a legfőbb körvonalait rajzolták meg, úgy hogy a részleteket illetőleg csupán egyes magán- vagy félhivatalos szakértők nem egy vonatkozásban eltérő véleményére vagyunk utalva, addig mind az angol, mind az amerikai kormány részletesen kidolgozott tervezetekkel lépett a nyilvánosság színe elé és az amerikai pénzügyminiszter már be is jelentette, hogy Washingtonba konferenciát fog egybehívni a nemzetközi valutáris viszonyok háborii utáni rendezésére. A szigetország világhírű közgazdasági és pénzügyi szakértője. Lord Keynes által javasolt nemzetközi kliringunió sokkalta inkább európai, hiszen a multilaterális kliring a világgazdaságban a német eredetű devizagazdálkodás rendszere mellett fejlődött ki. Ezzel szemben az Északamerikai Unió, amely immár több mint 22 és fél milliárd dollár értékű arany, vagyis a világ monetárius érckészletének 80%-a felett rendelkezik, az aranyvaluta helyreállításával világgazdasági térhódításának új útjait egyengeti. Az amerikai Harry White, a stabilizációs alap elnöke által kidolgozott amerikai Programm a hitelező, a Keynes-féle javaslat pedig az adós államok testére van szabva. 1914 előtt az Egyesült Államok még az adós országok közé tartoztak. Az 1914—18-as világháború nagy hitelező állammá léptette őket elő, úgyhogy az 1920-as évek második felében Anglia és Amerika még vetekedtek a világhitelezői rangsor első helyéért; ma már azonban nem fér kétség ahhoz, hogy a második világháború után az Északamerikai Unió a világ legnagyobb hitelező, Nagy-Britannia pedig a világ legnagyobb adós állama lesz. A két egymással versengő terv — minden ellentét dacára is — egy lényeges pontban egyetért, mégpedig abban, hogy az eljövendő békegazdaságban helyre kell állítani a nemzeti pénzek külföldi árának, a váltóárfolyamoknak az állandóságát, olyként, hogy ezeket az árfolyamokat egy létesítendő nemzetközi számolóegységhez rögzítenék. Ez az egység a White—Morgethau-féle terv szerint az Uni- tas, Keynes javaslata szerint pedig a Bancor lenne. A kettő között azonban lényeges különbség mutatkozik. Az Unitas ugyanis nem egyéb, mint a dollár számolóegység-fiuikciójának megnagyított mása, hiszen az Unitas 10 dollárral egyenlő, úgy, hogy rajta^ keresztül a dollárhoz volnának rögzítve a valutaszövetséghez tartozó államok váltóárfolyamai. Igaz, hogy az Egyesült Államok a háború kitörése óta kereken 4 dolláron rögzítették a fontsterling árfolyamát, s ezen az alapon az Unitas jelenleg 50 shillingnek felene meg, de ezt az amerikai elaborátum csak udvariasságból emeli ki, mert
