Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 6. szám - Aldobolyi Nagy Miklós: Magyarok a Kis-Szamos mellékén

348

Aldobolyi Nagy Miklós

szerült engedni — a közhatalom. Hangsúlyoznunk keU mindenesetre, hogy eddigi eredményeink szerint a magyarság térvesztése nagyjában a XVIII. század elején megállt, tehát a pusztulásnak és fogyásnak, melyet sokan végzetszerűnek és immanens érvényűnek hisznek, csupán közvetlen előidézői voltak a háborúk, de a gyökerek, melyek a mély népi rétegbe vezetnek, mindvégig egészségesek maradtak. Mihelyt elült a vész, új élet sarjadt, s a további erőt- lenedés megszűnt.

Bár az 1721. évi adatok a statisztikai irodalomban többször erős kritika tárgyává tett Acsádytól származnak — egyesek szerint adatait 40%-kal növelve lehet csak valószínűnek tartani —, mégis támpontot nyújtanak az óriási fejlődésre, melyet az emberanyag megnövekedése terén a régebbi irodalomtörténeti korfelsorolás szerint »az elnemzeUenedés kora<n hozott, a békés és alkotó XVIII. század! Valójában a példátlan erőg3níjtés korszaka volt ez, s ha a barokkra sok okból nem tudunk egészen jó érzésekkel gondolni, mégis be kell látnunk, hogy a mai magyar tömegeket ez a kor mentette át a bizonytalan és öldöklő múltból. Soha olyan gyors nem volt a lélekszámnövekedés Magyarországon, mint a X\TII. században.

Az 1787. és 1834. évi adatok közt a kulmináció valószinűleg az 1831. évi nagy kolerajárványt megelőző évekre esik. Ez a csapás vidékünket erősen sújtotta, később, 1873-ban másodszor is végigpusztította; mindkét esetben nagyon meglátszik hatása a legközelebbi népszámlálás eredményén. Aránylag kisebb csorbát okozott az 1914—1918 közti vüágháború. A népesség fejlődése 1930 és 1941 között is kifogástalannak mondható; az indexszámok jól mutatják a lélekszámemelkedés lankadatlan ütemét. A táj egészére vonatkoztatott megállapítások természetesen az egyes községeknél sok részlettel bővülhetnek. Itt néhol egészen különösen mutatkozik a stagnálás halálos fáradtsága. Vannak faluk, melyek József császár kora óta alig fejlődtek valamit népszámban, fénykoruk pedig 1910 tájára esik (Cege, Esztény, Kidé), ismét más községek az első vüághálx>rú óta akadtak el fejlődésükben (Bonchida, Feketelak, Felsőtök, Kendilóna, Kispulyon, Szépkenyerüszentmárton). A gyors előretörések ritka eseteinek (Kolozsborsa, Magyarfodorháza, Magyarszarvas- kend, Páncélcseh) táji oka van: jó fekvés, valamely váratlan földrajzi energia kiteljesedése, vagy csak egyszerűen központképzésre alkalmas helyzet. Mesterséges felduzzasztások és erőszakos letörések falvaink életében nem történtek, a táji folyamatokat egyedül a történelem befolyásolta, lanyhultan, végső rezgéseiben, amint az félreeső vidékeken történni szokott.

Feleslegesnek tartottuk külön bemutatni a magyar anyanyelvűek számának alakulását, minthogy a reformátusság gyarapodásából vagy apadásából egyenes következtetés vonható minden esetben a magyarság sorsára is. Különben is pl. a szamosújvári járás 33 községében — ez a járás a Kis-Szamos medencéjének központi