Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Pukánszky Béla: Szászok a magyarság és a románság közt
Pukánszky Béla: Szászok a magyarság és a románság közt 337 vonalai tárulnak elénk: a száaz-roraán egjüttműködésé és szolidaritásé. Különösen tanulságos ebből a szempontból vizsgálat alá vennünk Teutsch Frigyes hatalmas szász históriájának 1926-ban megjelent utolsó kötetét. Az érdemes szász történetíró ebben a kötetben a kiegyezéstől 1919-ig haladó fejlődést rajzolja, s ez különösen alkalmas volt az új hagyomán3d:eremtő gondolat kidomborí- t^ra. De érdekes megfigyelnünk, hogy e gondolat hatása alatt a történetíró visszatekintéseiben miként módosul a régi korszakok képe is, miként értékelődnek át a kutatás addig megtámadhatatlan- nak hitt és véglegesnek elfogadott eredményei. Legyen szabad bizonyítékul csupán egy példát említenem. Teutsch Frigyes az 1905-ben elhunjd: Höchsmann János történelmi kutatásairól szólva, különös melegséggel méltatja azt az érdemét, hogy új szempontból világította meg a szászok magatartását a Ferdinánd és Zápolyai közt lefolyt küzdelemben: a szászok — mondja Teutsch Frigyes Höchsmann szerűit — Zápolyaival Erdély különállásálért harcoltak, míg végre Ferdüiánd »praktikáinak« sikerült őket egy időre a maga számára megnyernie. 1918 előtt a szász történetíráis a Ferdinánd és Zápolyai trónharcáról és ezzel kapcsolatban a szászok síUásfog- lalásáról szólva nem győzte hangoztatni a »Deutsche Treue«-t, ezzel is jelezve, hogy müyen súlyt helyez a szászok Habsburg-hűségének kidomborítáisára. Annál feltűnőbb, hogy Teutsch Frigyes Höchsmann régen feledésbe merült kutatásainak csak 1926-ban szentel figyelmet, mikor megállapításaihoz némi pohtikai mellékíz is járul. Természetes, hogy minél előbbre haladunk az erdélyi szász történelemben, annál érezhetőbb Teutsch Frigyes előadásában a szászromán szolidaritás gondolatának ereje. A 19. század történelmében a »magyar hatalomvágy« ellen viselt harcok rajzánál különösen bőven adódik alkalom e gondolat hangsúlyozására. Teutsch meleg rokonszenwel emlékezik meg Banfittnak 1874-ben lefolyt sajtó- pőréről, melyben erdélyi szász ügyvéd képviselte sikeresen az »igaz« ügyet, s az erdélyi szász politikusok mellett részvéttel adózik a román ügy börtönviselt hőseinek: BohancwaaJs., SíZauicinak, Albu- nak és társainak. Hálásan j^yzi fel Teutsch, hogy Trefort 1879- ben tárgyalt népiskolai törvényjavaslatával szemben a magyar főrendiházban az erdélyi szászok helyett is a román főrendek foglaltak állást — mint mondja — sikertelenül! Trefort középiskolai törvényjavaslatának is az egyesült szászság és románság volt egyedüli komoly ellenzéke. Különös figyelmet szentel Teutsch e szolidaritásnak az Apponyi-íeíe népoktatási törvényjavaslat ellen vívott parlamenti küzdelem ismertetésénél. Popovics, Vajda, Maniu, de különösen Goldis beszédei ékes fegjrvertényként bontakoznál! ki az olvasó szeme előtt. A magyar ki^edóvó-törvényjavaslattal szemben viszont Sturdza román szenátort lépteti fel tekintélyként, akinek nyilatkozata szerint ez a törvény »ázsiai barbárság s európai néphez méltatlan«. Legrészletesebben Tisza István megegyezési kísérletei kapcsán emlékezik meg Teutsch a románokról, s bár sajnálja, hogy a múltban a testvéri együttműködést gyakran megzavarta az a körülmény, hogy a románok kész eszközei lettek a mindenkori kormányoknak s a szászokban csak ellenséget láttak.
