Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
A magyarság a középkori Erdélyben 273 szegélyező dombok a l^megfelelőbbek az állaftenyésztésre, valamint a földművelésre. A magas, erdős hegyeket ellenben elkerülte. A XI. század elején legsűrűbben lakott s ígfy l^égibb magyar települési táj tehát annak a négy megyének a területe, amelyeket még Szent István alapított; Fehér, Torda, Kolozs, Doboka. Ritkább lakosságú s valószínűleg részben a X. századi magyarság tovább települése útján népesült be annyira, hogy a XI.—XTT században megyei szervezethez juthatott: Szolnok, Hunyad, Szeben és Küküllő megye. A további betelepülés, amely új falvak tömegének alapításában nyilvánult meg, rohamos volt. A mag3mr nép életereje és az erős állami hatalom által teremtett béke, meg a király végrehajtó közegeinek, az ispánoknak tudatos, tervszerű telepítői politikája tette azzá. A NÉP ÉLETEREJÉRE JELLEMZŐ példaként a Gyulafehérvár környékén lévő falvak megsokasodását említjük fel. Bár a honfoglalás előtti korban éppen ezen a tájon különösen erős volt a bolgáx- szláv lakosság, mégis a középkori helynevek közt csak nyolc szláv található. Négy a Maros jobboldali részén: Krakó, Ompolyica, Orbó, Zalatna, s ugyanennyi a túlsó parton: Csesztve, Csongva, Gömböc, Perec. Velük szemben a tatárjárás előtti korban a jobbparti részen 19 magyar eredetű, magyar nevű és lakosságú falu keletkezett, a tágasabb baloldali részen pedig 32. Az első csoportba tartozó falvak nevei a következők: Béld, Benedek, Bocsárd, Csáklya, Diód, Enyed, Fahid, Gáld, Gáltő, Gyógy, Gyulafehérvár, Igen, Mindszent, Miriszló, Sárd, Szentimre, Szentnüklós, Tinód, Vajasd. A másik csoportba tartoznak: Akna, Alvinc, Asszonynépe, Bece, Buzás- bocsárd, Csanád, Cserged, Csombord, Csúcs, Fugád, Germánd, Gombás, Hari, Hásságh, Háporton, Kapud, Lapád, Monora, Nagylak, Nagyréce, Ózd, ör^yház. Pacalka, Sólymos, Szentbenedek, Szentjakab, Szentkirály, Szilvás, Üjvár, Vadverem, Váradja, Víz.'’^ A legrégibb magyar falvak száma (51) tehát sokszorosan felülmúlta a szláv telepekét (8). A hat és félszeres arány óriási fölén3rt jelent s megmagyarázza, hogy a szláv lakosság miért olvadt fel olyan gyorsan a magyarságban. Szigetekké lett telepei, mindenfelől magyaroktól körítve, s elvágva az utánpótlástól, sokáig nem tarthatták magsat. Amikor falvaik az oklevelekben feltűnnek, akkor már magyar lakosságnak. De ugyanez lett azoknak a magyarok közé telepített németeknek a sorsa is, akik még a szász beAz összeállítás Iczkovits E. igen becses, úttörő tanulmányán (Az erdélyi Fehér megye a középkorban, Bp. 1939.) alapul, aki a falvakat keletkezésük kora szerint is szétválasztotta. Az eltéréseknek .az a magyarázata, hogy Iczkovits X—XI., XII. éa XIII. századi csoportokat különböztet meg, míg összeállításunkból a tatárjárás után alakult falvak hiányzanak, másrészt az ö felsorolásából (15. 1.) kimaradt Ózd és Csombor, Alvinc és Szentkirály meg jobbparti gyanánt szerepel, térképén pedig Koppánd XI. századi, holott a szöveg szerint (17. 1.) XIII. századi. Fahíd viszont itt balparti, noha a szöveg (13. 1.) jobbpartinak mondja. Végül Nyírmezö tatárjárás utáninak látszik. — A régebb szláv falvakra 1. G. Weigand: Ortsnamen lm Ompoly- und Aranyos- Geblet. Balkan-Archív I. (1925.).
