Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
A MAGYARSAG A KÖZÉPKORI ERDÉLYBEN* A X. SZÁZADI ERDÉLY magyarságának központja politikai és népi tekintetben egyaránt Gyulafehérvár volt. Itt, a római Apulum helyén rendezték be székhelyüket a gyulák, a rangban mindjárt a fejedelem után következő törzsfők. Maguk is a fejedelmi nemzetség sarjai, — a keleti lovas nomád birodalmakat ugyanis egyetlen, de rendszerint népes uralkodó család szervezte meg oly módon, hogy a tisztségeket, valamint az uralma alá tartozó népeket felosztotta tagjai között,! — a X. század végére azonban olyan hatalomhoz jutottak, hogy a fejedelmek veszedelmes vetélytársaivá lettek. A hegyektől koszorúzott országrész nagy kiterjedése, a Kárpátoktól meghatározott egysége s a magyarság tömege egyaránt táplálták uralmi vágyukat.^ Hatalmi igényeik abban a tényben jutottak a legszembetűnőbben kifejezésre, hogy székhelyüket Fehérvárnak nevezték. A steppe-népek ugyanis a legkiemelkedőbb és kőből épült várakat illették ily névvel, szemben a földből és fából készült fekete várakkal. Annak az erődítménynek is, amelyet a kazárok 833-ban a magyarok ellen védekezésül a Don torkolatánál építettek. Sarkéi, azaz »fehér torony«, »fehér védőház« volt a neve.® Magyarországon a XI. század elején csak két Fehérvár volt: Székesfehérvár, a fejedelmi székhely, a magyar királyok koronázási és temetkezési helye és az erdélyi Gyulafehérvár. Bár a római romok, kőbányákkal felérő gazdag építkezési anyagukkal, eleve megtelepedésre ösztönöztek, speciális okai is voltak, hogy a gyulák választása Erdélynek erre a pontjára esett: az út, amelyen első települési helyükről, a Tisza mellékéről a honfoglalás után népfeleslegüket Erdélybe vezették, éppen a Marosmente volt; Gyulafehérvár vidékén a völgy már eléggé széles, hogy nagyobbszámú lakosság megtelepedésére adjon alkalmat; végiül ugyancsak itt van a dél felé, a Kárpátok irányában, meg északra, a Szamos felé vezető Utak természetes találkozója. A választást az * Az alábbi rövid vázlat az „Erdély és népei“ c. gyűjteményes munka (Bp. 1941, a Mag^yarságtudományi Intézet és a Franklin-Társulat kiadása) német kiadása számára készült, mégpedig azzal a céllal, hogy a mag:yar kiadásnak a kritika által joggal felpanaszolt hiányát pótolja. ‘ A »gyula« méltóság megvolt a bolgárok, besenyők, altáji törökség körében is. V. ö. Melich J.: A honfoglaláskori Magyarország (Bp, 1929) 39. 1-, Németh Gy.: A honfoglaló magyarság kialakulása (Bp. 1930) 45., 295. 1. L. még László P.: A kagán és családja (Bp. 1940) 30. s köv. 1. Hóman (-Szekfü): Magyar Történet (1. kiadás) I. k. 146. 1., Századok 1941. 122. s köv. 1. 2 A gyulák családjáról szóló kútfők legújabb kritikája Váczy Pétertől: Gyula és Ajtony. Szentpétery Emlékkönyv (Bp. 1938) 475. s köv. 1. “ Melich i. m. 9., 21. 1.., Németh i. m. 153. 1.
