Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Ottlik Géza: „Két világ között”
Magyar Figyelő 167 ,KÉT VILÁG KÖZÖTT‘ AZ ÍRÁS KfiNYES MESTERSÉG. Különösen hanzánkban. Mert nálunk az írás iránti hajlandóságot az ember úgyszólván az anyatejjel szívja magába. »Ür ír«: ezt tanuljuk az elemi iskola első osztályában, az első napon, ahogy a betűvetés kemény robotjába befognak. Sajnos, azt nem tanuljuk, hogy »úr olvas«. Talán ezért van az, hogy sokkal többen vannak minálunk az írók, mint az olvasók és ezért indul meg minden héten legkevesebb két új folyóirat: hogy mindenkinek legyen »orgánuma«, amiben kiírhatja magát. S alighanem ez az oka — egyik oka legalább is — annak a szomorú ténynek, hogy a kritika nálunk lassan elcsökevényesedik. A sok írástól nem igen érünk rá arra, hogy elolvassuk — rendesen elolvassuk — azt, amit meg kellene bírálnunk. Nem egyszer kaptam rajta egy-egy előkelő folyóiratimk könyvbírálóit azon, hogy a recenzeált mimkát — a tartalomjegyzék alapján ismertették s így nem azt írták meg, ami benne volt, hanem azt, aminek a tartalomjegyzék szerint benne »kellett« lennie. Elz az egyik kedvelt metódus. A másik abban áll, hogy lapozás közben megpillantott mondatokat veszünk tollhegyre s ezek, vagy az ezekhez fűzött asszociációk alapján készítjük ki a »tettest«. így fordul át a kritika tisztes műfaja valami másba: paródiába. »így irtok ti!« Ezek a gondolatok forogtak a fejemben, amikor végigolvastam a parázs sajtópolémiát, amely egy budapesti napilapban Bárdossy Lászlónak a »Hitel« 3 a »Pester Lloyd« lapjain megjelent tanulmánya, illetőleg ennek egyes »felszúrt« mondatai körül keletkezett. Ez a tanulmány eru- ditus, önállóan gondolkodó fő munkája, amely bizonnyal megérdemelné a komoly, alapos kritikát. Ebben ezideig nem volt része. De egyébként »kikapott« alaposan. Ez a fő. Az annál mellékesebb, hogy a bírálók elfelejtették előbb elolvasni azt az írást, amit megtámadtak. Háború van most a nagjrvilágban s tudjuk, hogy a háborúban a sikeres hadviselés elemi feltétele a gyorsaság. Az ellenfelet akkor kell megtámadni, amikor még erőit felvonulás közben éri a roham. Bizonyára ez a tanulság lebegett annak az ismert liberális publicistának szemei előtt is, aki már akkor jónak látta tűz alá venni Bárdossy gondolatainak »menetelő oszlopait«, amikor a Pester Lloydban tanulmányának még csupán egy része volt olvasható. Hiszen ezt sem kellett egészen elolvasni. Elég volt »kipécézni« belőle két mondatot. így született meg a vád, hogy Bárdossy »azt az érthetetlen és minden magyar embert megbotránkoztató állítást kockáztatja meg, hogy kár volt ragaszkodni állami függetlenségünkhöz, jobb lett volna a hűbéri, vagy vazallusi, szóval valamilyen alárendeltségi viszonyba kerülnünk a Német- vagy a Törökbirodalommal«. (Bállá Antal, Pesti Hírlap, febr. 18.) A »Hitel« olvasói persze tudják, hogy az inkriminált tanulmányban ilyen »állítás« nem található. Bárdossy László nem is mulasztotta el, hogy a Pesti Hírlap főszerkesztőjéhez intézett levelében erre ne figyelmeztesse támadóját. Ez mindazonáltal továbbra is kitartott amellett, hogy amit Bárdossy írt, azt nem lehet másképpen érteni, mint ahogy ő értette. Dehát mit is írt voltaképen Bárdossy? Ezt: »... a sors velünk különösen kegyetlen volt. Ha az elvérzett magyarság akár az egyik, akár a másik hatalom birtokállományába kerül, ennek védelme alatt úgy, ahogy összeszedhette volna magát és épen úgy megvárhatta volna az idők fordulását, mint a balkáni népek. De így két egymást súroló malomkő őrölte, tépte, szaggatta a magyarságot százhatvan éven át.«
