Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Réthy Andor: A „Termés” és írói köre
96 Réthy Andor és mélyenjárón foglalkozik a kérdéssel. Minden sorából a nép szeretető sugárzik felénk, aggódás és törődés érte, olyan mint egy széles mozdulat, segítségül kinyújtott kéz a megmentés érdekében. Ez a tanulmány megérdemelné, hogy röpiratban kerüljön minden felelős tényező asztalára, állandó mementónak. A szépirodalmi részben Kiss Jenő, Bözödi György, Varró Dezső, Wass Albert, Gagyi László és Horváth Imre neve már ismerős. Új: Fényi István, oki mint költő lép az utánpótlás vonalába. Magasan emelkedik ki közülök Asztalos István meséjével és Jékely Zoltán költeményeivel. Asztalos István minden írásával egyre inkább beváltja a hozzáfűződő nagy reményeket. A most megjelent meséje is, amely az erdélyi politikai magatartást példázza, az egyetlen lehetségest ezen a nemzetiségi területen, talán nem is annyira témájával, mint inkább kiforrott íráskészségével, embert idéző művészetével, jóízű hiunorával és hangulatot árasztó egy-egy szavával, napsugaras világával, amelyben a fény és az árny játékosan váltakozik, mert a mesebeli Gál Mihály minden nehézsége neki jóra, számunkra pedig örömre fordul, — minden progranunbeszédnél ékesebben beszél az elérendő célról, a cél eléréséről. Népi ez a stílus, gyökeresen magyar, amint népi és magyar a benne megnyilatkozó vüág- nézet is. Jékely Zoltán költeményeinek azonban már semmi közük a népiséghez. Aminthogy nem tartoznak egy irányzathoz sem. Egy kultúrált lélek figyeli önmagát bennük, amint csendes nosztalgiával vágyódik valami elérhetetlen után. Ezekben a versekben nincs semmi fiatalos, semmi hetyke vonás, inkább valami »öreges« beletörődés, meghatározhatatlan fáradtság jellemzi őket, nyersebb lendület helyett több bennük a hátratekintés. Az új közösség költőitől általában még várunk valamit, több színt, erőt, bátorságot, öntudatot, hitet a szellem erejében, hivatástudatot az eljövendő időkre, mert így, valahogy úgy fest, mintha ruháikat megszaggatva, önmagukba roskadtan siratnák ezt a letűnő kort, ami után nincs tovább. Még Kiss Jenő bevezető versében felhangzik a rikoltás: A bátor kell nekünk, de a kiáltás visszhangtalan maradt. Szorongó szívvel figyeljük ennek a költőnek az élete útját. Ez a költő nagy- nagy reményünk volt Dsida Jenő halála után, de nemes ötvözetű költeményeit egyre ritkábban olvashatjuk. Aggódunk, hogy talán a világfordulás után sokirán3m elfoglaltsága a belső ihlet gyengülését eredményezte! A kötetben megjelent egyetlen verse, a forma művészi megoldása ellenére is, csak kiáltvány és éppen ezért kíváncsian várjuk az őszinte jelentéseket lelkének minden rezdüléséről. Wass Albert az utóbbi időben szektás lett és azóta kitartóan egy mozgalom magára erőszakolt liturgiájának a mozdulatait végzi. Nem népi ő sem, mint ahogy Jékely és Varró Dezső sem az, mégis minduntalan népiesen gügyög, pedig az ő hangja a »Farkasverem« hangja, amit kár mindenféle selypítéssel elrontani. Székely harisnyát felvehet akárki, de attól még az ő egyéni jellege nem módosul. Gagyi László kis regénye, a szerelem csodálatos erejéről, a közönség szélesebb rétegét akarja szórakoztatni és elringatni. A kötetet Gy. Szabó Béla hét műmelléklete díszíti, örömmel nézegettük képeit, mindinkább elmélyülő művészi gondjának értékes, szép bizonyságait.
