Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 6. szám - Vitéz nagybányai Horthy István
1942. SZEPTEMBER HITEL NEMZETPOUTIKAI SZEMLE vn. EVF. 6. SZÁM VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN Nem volt magyar szív, mely el ne csuklott volna, pilla, melyet tele ne tűzdelt volna hulló gyöngyeivel a megrendülés! A hír vételétől a kenderes! sírbolt ajtajának becsukodá- sáig együtt volt körülötte az egész nemzet s a személyes veszteség fojtogató fájdalmával tekintett elárvult repülősapkája felé. Mintha mindenki legdrágább hozzátartozóját temette volna Horthy Istvánban: apa a fiát, felnőtt a testvérét, gyerek az édesapját. Mi tette ennyire személyessé a gyászt, mi volt az, aminek tűzésében önkénytelen is könnyek futották el minden magyar szemét? Az elhunyt hős magas közjogi méltósága? Fiatal tetterejébe vetett nemzeti reményeink váratlan ellobbanása? Vagy az a babonás tisztelet, ami nevéhez, a történelem-fölmagasz- talta Horthy-névhez tapad? — Mindez bizonyára fokozta fájdalmunkat, — de igazán sajátunkká, testünket-lelkünket átható, egyetlen s mégis közös szenvedéssé más tette azt. Más: Horthy István áldozatának szimhólikus mérete és jelentősége. Háborúban a nemzet; a szláv fanatizmus és tömeg-lelkiség elleni küzdelmek során naponta százan és százan teszik kockára életüket, róják le a maguk véradóját hazánk biztonságáért és jövendő boldogulásáért. Horthy István hősi elmúlásában a magyar katonának ez a mindennapi áldozata magasztosult fel s vált országos jelképpé. Szimbólum ez a halál, a végsőkig helytálló kötelességteljesítés, a feladatával bátran szembenéző férfilélek szobormintája ... Ha a magánélet fogalmaival közeledünk tragédiája felé, megdöbbenünk annak sűrített voltán, minden lehető kapcsolatot magában rejtő teljességén. Egyszerre fiú, testvér, férj és apa veszett el benne, s ugyanakkor szerető baj társ, hű barát, minden tréfán készséggel kapó vidám cimbora. De hasonlóan sokrétű a veszteség társadalmi szemmel tekintve is, hiszen állami életünkben el
