Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 4. szám - Szemle
252 Szemle korképet rajzoltak a régi helyére. Eredményeiket nálunk Váczy Péter fogta össze európai viszonylatban is jelentős és értékes, hatalmas méretű szintézisbe, a nagyközönség számára is élvezetes előadásban.^ A POZITIVISTA SZEMLÉLETTEL VALÖ ELÉGEDETLENSÉG nyomai hazánkban is fellelhetők már az első világháború előtti években. Az akkori fiatal történész-nemzedék élenjárói Horváth János, Szekfü Gyula, Hóman Bálint talán ennek az új történetszemléletnek a tüzetes ismerete nélkül is — mintegy saját intuiciójukból ráléptek az akkor már kidolgozott, úgynevezett szellemtörténeti irány felé vezető útra. Protestáns teológusok, mint a kitűnő egyháztörténész. Révész Imre és mások pedig Troeltschnék, az irány egyik legkiválóbb képviselőjének ajkáról élőszóban hallhatták az új szemlélet elveit. Kornis Gyula Dilthey-ismertetésé- ből pedig hazai tudományos világunk szélesebb rétegei szerezhettek tudomást a végbemenő nagy átalakulásról. Az összeomlásig azonban ezek a kezdeményezések nagyobb hatást nem keltettek. Annál nagyobb visszhangra és megértésre találtak a háború után. Trianonban nemzetünket minden életlehetőségéből kiforgatták, nem maradt más reményünk és fegyverünk, mint a lélek, a szellem ereje. S a katasztrófa árnyékában rá kellett döbbennünk arra, hogy ez a szemlélet, mellyel a háború előtt néztük a múlt és a jelen kérdéseit egyaránt, nem a valóságot vetítette elénk, hanem — mint egy prizma, — annak torzított képét. Az összeomlás a maga szörnyű valóságában megmutatta: mennyire téves s mennyire hasznavehetetlen államnak és nemzetnek olyan megfogalmazása, szemlélete, mint amilyen a háború előtti étvizedeké volt! Rá kellett döbbennünk a nemzetiségi kérdés szinte halálos fontosságára is, melyre a háború előtt hasztalan igyekezett felhívni a figyelmet pl. Jancső Benedek kötetekre duzzadt munkáival. Majd minden nap új kétségeket, új kérdésekét vetett fel, s rájuk választ várt nemcsak a tudósok szűkebb köre, hanem a szélesebb értelemben vett nemzeti társadalom is. S honnan várhatta volna a megoldást, a megnyugvást, a bátorítást, az irányt, ha nem a nemzeti múltból, a lélek, a szellem megtartó és felemelő erejének hangsúlyozásával ?! Ilyen szellemi környezetben fogant és született meg a magyar történet új szintézise Hóman Bálint és Szekfü Gyula feldolgozásában, az új, szellemtörténeti irány szemléleti és módszertani újításainak, élveinek fel- használásával Nagy nehézséget okozott azonban az a körülmény, hogy az új szemléletben új kérdések vetődtek fel, s régi problémák is sokszor egészen más megvilágításba kerültek. Ezeket részlettanulmányok sorának kellett volna tisztáznia a szintézis előtt. Ehhez azonban szükség volt arra, hogy az új irány szemléleti, módszertani elveit a kutatók szélesebb rétegei is megismerjék az egyes szakterületeken. Bizonyára ez a cél vezette Hómant A Magyar Történettudomány Kézikönyve című sorozat létrehozásában. Ebből azonban 1930-ig alig pár kötet készült el, mint pl. Kornis Gyula kitűnő Történetfilozófiája és Dékány István kisterjedelmű, de nag^y értékű módszertana. A másik szellemi alapvetés, A magyar történetírás új útjai című munka pedig csak 1933-ban látott napvilágot. Ezek szellemében készült részletmunkák tehát nem igen álltak Hóman rendelkezésére, hiszen szintézise ekkor már a befejezéshez közeledett. Munkájában így elsősorban a pozitivizmus eredményeire kellett támaszkodnia. Ezeken kívül legfeljebb saját kutatásaira építhetett, meg a huszas években egyre :I934. ‘ Hóman—Szekfü—Kerényi: Egyetemes Történet. II. k. Bpest, 1936. * Hóman Bálint—Szekfü Gyula: Magyar Történet I—^Vn. Bpest, 1928—
