Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Tamás Lajos: A román nép és nyelvi kialakulása
80 famás Lajos Már a birodalomnak a IV. század végén bekövetkező kettészakadása után megkezdődött a Keleti Császárságban a latin nyelv fokozatos háttérbeszorulásának korszaka. Ennek eredményeképpen a latin először az állami életből, majd végre a hadsereg vezényletéből is kiszorul s helyét a Bizáncban egyeduralomra törő görög nyelv veszi át. A VIII. században a görög nyelv uralma befejezett tény. Míg nyugaton a latin nyelv és kultúra a katonailag diadalmaskodó germánságot szellemi vonzóerejével hódítja meg, a bizánci területen tengődő, megtizedelt létszámú latinnyelvű népréteg képtelen a nagy tömegben rázúduló idegen elemek kulturális áthasonítására. Ez az óriási fajsúlybeli különbség abban a tanulságos és jellemző tényben tükröződik, hogy míg nyugaton a germánok romanizálód- nak (elfranciásodnak, elolaszosodnak, a spanyolok őseibe olvadnak), addig Keleten éppen megfordítva zajlik le a régi és az új világ találkozása és egymásrahatása: a hódító és tömegesen betelepülő szlávság olvasztja be a Félszigeten szórványosan itt-ott még fennmaradó, latinul beszélő népi szigeteket. Ha ez nem így történt volna, akkor a mai Bulgária, Észak-Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Dalmácia területén: neolatin nyelven beszélő népeket kellene találnunk. A balkáni népi latinság, amely még a Nyugati Császárságnak az V. században bekövetkező bukása előtt sodródott a bizánci érdekszférába és művelődési övezetbe, a két részre szakadt impérium közötti barátságtalan légkörben elvesztette azt a hatalmas támaszt is, amelyet a Nyugaton sértetlenül virágzó latin nyelv jelentett volna, ha Keleten is megmarad az az Egyház és az Állam hivatalos nyelve. Teljesen magárautaltságában nem gondolhatott a barbárok, elsősorban a szlávok, romanizálására s már kezdettől fogva önvédelemre kellett herendezkednie. Már Dacia Traiana kiürítése után az lett a Balkán-félsziget északi felében elhelyezkedő latinnyelvű lakosságnak a történeti hivatása, hogy a barbároknak átengedett dáciai hídfő katonai szerepét átvegye, hogy keleti határőrvidéke legyen a Birodalomnak, a népvándorlás szakadatlanul tovább tomboló viharainak közvetlen leküzdője, felfogója. 378-ban Valens császár kudarca már sejteti annak a feltartózhatatlan történeti folyamatnak kibontakozását, amelynek eredménye a Keleti Császárság hatalmának megingása lett az Alduna vonalán. Galerius és Diokletianus erődítési politikáját Justinianus fejleszti tovább s Procopiusból tudjuk, hogy nemcsak az Alduna vonalán, hanem a Balkán belterületén is több száz megerősített helyet építtetett. Mindez azonban elégtelennek bizon3nilt, a Dunavonal áttörése a főképpen városokban tömörülő romanizált elemek sorsát végképpen niegpecsételte, el kellett pusz- tulniok, anélkül, hogy a római műveltséget ennek Nyugaton tapasztalható sugárzó erejével tudták volna hódítóikra átszármaztatni. Vizsgáljuk meg röviden, hogy a balkáni romanizmus települési viszonyok és foglalkozás szerint megkülönböztetett rétegeinek fennmaradását milyen tényezők akadályozták meg, illetve müyen tényezők segítették elő. Kétségtelen, hogy a városlakás olyan körülmény, amely előbb-utóbb a romanizált lakósok pusztulását vagy teljes beolvadását vonta maga után. Nemcsak Dáciában, ahol a városi élet
