Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 1. szám - Bárdossy László: Teleki Pál Széchenyi nyomdokában
Bárdossy László fejezett, leginkább cselekvésre serkentő gondolat is, csak törékeny, merev, holt valami azzal a vibráló gazdagsággal szemben, amiből kiszakadt. A halállal éppen az rejtőzik el fürkésző szemünk elől, ami valóban élő, mert mindig megújuló, S csak az eltűnt élet halott emlékei maradnak vissza: akármilyen szép, akármilyen színes, akármilyen használható, de élettelen kagylók a tenger partján. Az elmondott szavak, a megvalósított tervek, a véghezvitt tettek köveiből csak olyan mozaikot rakhatunk össze, amelyből éppen az hiányzik, amit felszívni, magunkévá tenni, örök elixirként megőrizni szeretnénk. De mégis! Az a valami, amit olyan szomjas szívvel keresünk, nem múlhat el, nem tűnhet el maradéktalanul. Az egyéniség ereje tovább sugárzik, mint ahogyan régen kihunyt csillagok fénye is tovább száll felénk. Emberi szívek, de még élettelen apró tárgyak is őrzik azt a fényt és azt a meleget, amit az egyéniség egy-egy villanása juttatott nekik. S amikor a fény és a meleg forrása kiapad, a hűvösödő alkonyatban visszaadják azt, amit egyszer kaptak, hogy másnak, másoknak is jusson belőle. így él Teleki Pál szelíd szemének egy-egy pillantása, hangjának furcsa elborulása, kezének legjdntése beleágyazva abba a különösen drága anyagba, amit szeretetnek nevezünk. VALAMENNYI MEGEMLÉKEZÉS, Róla szólva, Széchenyi István szellemét idézi. Talán nem is azért helyezzük e mellé az óriás mellé, mintha ugyanilyen magasságban keresnők az ő méreteit, hanem mert érezzük és tudjuk, hogy mindketten ugyanazzal az aggodalmas, szinte gyötrődő szeretettel vigyázták nemzetük sorsának alakulását, ugyanazzal a mélységes felelősségtudattal vállaltak vele közösséget. Ez a két nagy magyar lélekben testvére egsnnásnak. Teleki Pál valóban mindenütt Széchenyi István lépteinek fénylő nyomdokában járt. Szellemükben, gondolkozásukban, de még érzékeny idegrendszerükben is mennyi hasonlóság, mennyi rokon vonás! A sors két külön korszakba helyezte őket s gondoskodott róla, hogy mindegyiküknek meglegyen a maga keresztje, amit hordoznia kellett. Széchenyi István a vajúdó nacionalizmus korának gyermeke. Azé a korszaké, amikor a nemzeti élet keretei hirtelen kitágultak s új erők s velük új célok, új remények ömlöttek bele. A napóleoni háborúk idejére esett ifjúkora, amikor először álltak eg3unással szemben népi hadseregek. Ha látszólag még dinasztiák jövője forgott kockán, valójában már nemzetek sorsa kovácso- lódott a csatatereken. A kor szellemében rejlett, hogy az, akiben tettvágy égett, aki fiatal volt és merész, katona legyen. A kockázaton, a veszedelmeken és megfpróbáltatásokon átvezető katonaélet — amikor lehetett — a könn5uí örömökben keresett kárpótlást. Innen e korszak hősiessége és hedonizmusa. Merész végletek tüzében égett a lélek.
