Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Magyar Figyelő - Kazinczy Erdélyi Leveleiből
Magyar Figyelő 561 így a darab stafirozva van. Itt mindezekből épen semmi. Magam valék itt lovaimmal, szekeremmel, cselédeimmel, s a mi rémitő az érzésben vagyon, az még nagyobbodék azáltal, hogy a nap is el vala rejtve, s az ég egész golyóbisát felettem mindenfelé bús felhők borították el. Messze mértföldekre terjede horizontom, s képzelhetni a kék szín mint vészé el, a feketés zöldön kezdve a veresellő sárgálló fehérig, hol azt az égnek vég színétől nem lehetne megkülönböztetnem. Ha a mit itten láték, tárgya lehetne valamely művész ecsetének, óhajtanám festené valaki. De az a bús és sötét egyenlő, minden változás nélkül vásznán, annál inkább rézbe metszve, nem tehetne kívánt hatást, mint egy tengerpart és sziklák és hajók, s légi perspectiva nélkül, s a Claude- Lorraineket és Vernéteket, kik egy alig érezhető rándítással tömérdek messzeséget tudának átvinni darabjaikba, kifárasztaná. Itt magát kell látni az egyszerű puszta nagy természetet, s ily bús fellegzetek alatt. Mióta Erdélybe beléptem, magyartól még nem hallottam egyéb szót, mint magyart, de egy magyarországi valaki itt is németül szóla velem, s barátim biztatnak, ezt fogom majd mondani, mikor Erdélyt idehagyom is. Bejártam Erdélyt, s kénytelen vagyok v£illást tenni, hogy barátim igazat jövendőitek: kivévén a szász földet, velem a külföld nyelvén senki nem szólott, de igen magyarul a külföld szülöttjei. S itt a társasági együtt létekben is valami szívesebb, melegebb van, mint hazánknak korcs tájékin. A tizenhárom magyar s öt székely vármegyékből álló országban mindenek ismerik egymást, nagy részben rokonok, s úgy bánnak egymással mint rokonok, holott némely helyeken a rokont is idegennek szeretik nézni. Atyám, apám, anyám a nevezet, mellyel gyermek szüléihez szól, s együttlétökben szüntelenül cseng a mélcsás bátyám vagy öcsém uram, s mélcsás néném vagy húgom asszony. Az igen bátor bátyám s öcsém uram, s a hideg uram öcsém s rettegő uram bátyám, így meg vannak nemesítve, vagy elkerültetnek. Csak vallást kell tennem előtted, hogy Erdélyben két három helytt álmélkodva hallák, hogy én magyarországi magyar oly jól tudok magyarul, mint ők, s ezt egy fiatal tisztviselő nekem komplimentként mondotta. Erdélynek szabad dicsekedni, hogy literaturánk gyümölcsei annak felvirradásában itt termének, és nem nálunk: nekünk, hogy a jobb Ízlést s nyelvünk igazi csinosodását nem ők adák, hanem mi, ha tudniillik a számból Báróczyt és Baráti-Szabót, ezt a rómaiak, azt a franciák követésében, kiveszem. Némely házak férfi és leány gyermekei for- dítgatának, nevelőiknek s szüléiknek felvigyázások alatt, s olykor ezeknek segédjükkel is, s atyáikat nem tartóztatá fonák szégyenlés, a gyermeki próbát sajtó alá ereszteni. Belisart ketten fordíták; itt adá Cidet Teleki Ádám; itt kesergé atyjának s kedves testvérének halálát Teleki József, egy felejthetetlen elégiában, mely legalább folyó szép beszéde, könnyen ömlő versei, s philosophiai s politikai leckéi által érdemié, hogy közönséges tapssal fogadtaték; s Teleki sok ideig első, sőt egy verselőnknek tartatott, s az idegen íz gyűlölőinél a Cid fordítóját is elhomályosította: Gyöngyösi János itt írta rímes disticheit, míg nálunk a szép nemében alig találtaték egy-két író, kit a nemzet ismerni akara. S az erdélyiek, hívek a szokáshoz, úgy hitték, még mindig van valamely hiánya nevelésüknek, ha g^yermekeiket a külföldre ki nem küldik, a mit mi igen kis számban cselekvénk. Az erdélyiek így, ha nem
