Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - László Gyula: A honfoglaló magyarság lelkialkatáról
542 László Gyula képviselt székelyföldi csoport. Eddig csupán az Eresztevényben (Háromszék megye) talált kengyel szerepelt a szakirodalomban s így e szórványos leletnek számító darab településtörténetileg alig értékesíthető tanúságát nem is nagyon vette figyelembe a kutatás. A Székely Nemzeti Múzeiunban őriznek egy honfoglaláskori lándzsahegyet s ennek a lelőhelye is Eresztevény—Zádogos tető, ugyanaz tehát, ami a kengyelé. Ez kétségtelenné teszi, hogy Eresztevényben honfoglaláskori sír, esetleg temető volt. Ehhez járul még a Kézdí- vásárhelyen honfoglaláskori egyszerű edényekkel előkerült vaszabla, ami ugyancsak lovastemetkezésre mutat. Mindkét lelőhely a kereskedelmileg már az ókortól kezdve elsőrangú fontosságú ojtozi útvonal mentén fekszik. Udvarhely megyéből, Székelyderzsről egy — sajnos, nagyon rosszul megfigyelt — lovassírról kapunk híradást, amelyben csak a ló fejét és lábcsontjait találták az emberi váz mellett s egy kengyel töredéke is itt került elő. Ez a temetkezési szokás kétségtelenül a magyar honfoglalás korából keltezi az avatatlan kezek által szétdúlt sírt. Székelyderzs nem fekszik benne az említett kereskedelmi útvonalban. A leletstatisztika eredményeit összegezve s figyelembevéve azt a nagy szerepet, amelyet a magyarság déloroszországi létekor és új hazába településének első fél századában a keleti világkereskedelemben játszott, nagyjából a következőképen rajzolhatjuk meg Erdély honfoglalását. A Maros és Szamos bezárta szöget már az első foglalás idején tömegesen is megszálló magyarság a székelyföldi leletek szerint rögtön rátette kezét az egész Erdély kereskedelmileg és stratégiailag fontos úthálózatára s ezt főbb pontjain megszálló csapatokkal biztosította. A Maros mentén vezető és a gótok korában olyan nagy szerepet játszó útvonalat ekkor már régóta nem használták, az avarok is két oldalról, az Alföld felől és Délkelet felől, szállották meg Erdélyt. Ezért a Maros felsőfolyása területén eddig mutatkozó lelethiány nem lehet véletlen. A székelyderzsi sír azonban arra mutat, hogy a kereskedelempolitikai célokon túlmenőleg számolnunk kell Erdély e területének korai megszállásával is. Bizonyos mértékig az is a kereskedelem egyoldalú érdekein túl mutat, hogy Erdélyben eddig még nem találtak a magyar sírokban sza- manida dirhemeket, vagy épenséggel nyugati pénzeket, pedig mindkettő szinte törvényszerű velejárója a kereskedelmi útak mentén fekvő temetőknek. Ez a két megfigyelés mindenesetre sejteti, hogy az erdélyi medence népi kitöltésekor a kereskedelmi érdekeken túlmenő államszervezési célok is szerepet játszottak. Egy dolog azonban mindenképen bizonyos s ez az, hogy az erdélyi honfoglaláskori leletek összesége épenúgy, mint egyes darabjai, tökéletesen egyeznek a többi magyarföldi leletekkel s így az erdélyi honfoglalók s a magyar föld többi részének meghódítói egy és ugyanaz a nép voltak. A NAGYOBB ÖSSZEFÜGGÉSEK futólagos érintése után térjünk rá a Kolozsvár-Zápolya-utcai temető képének közelebbi vizsgálatára. 1911-ben Kovács István 8 sírt tárt fel, a múlt évben s ezidén magam további 3 sírt találtam. Ez a 11 sír bizonyos rendszerességben helyezkedik el. A pontosan térképezett sírok között három, jól
