Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Szemle
SZEMLE AZ EURÓPAI SORSKÉRDÉS NÉMET MEGFOGALMAZÁSA A Z ÉLET NAGY TANÍTÓMESTERE, a történelem eleve és feltétlenül igennel felel a kérdésre, hogy lehet-e európai sorsról beszélni? Oly európai sorsról, amelyben eredőinél fogva valamennyi európai nép részes. Múlt, jelen és jövő alkotja minden sorskérdés sarkpontját. Ebből a szempontból semmi sem kívánkozik annyira önkéntelen módon vezető elvül, mint Burckhardt híres mondása: »Tapasztalat útján nem annyira okosak (a következő eshetőségre), mint (mindenkorra) bölcsek akarunk lenni.« Megjelenési módjában és lényegében az európai emberiség természetesen végtelenül sokféle, mégis lényeges vonások különböztetik meg minden más földrészt lakó embertől. Mai német felfogás szerint (Weber Wilhelm) ez a tagadhatatlan tény bizonyos biológiai előzményeknek tulajdonítható. Amint minden életnek vannak azonos szervi folyamatai sokszor egyéb lényeges különbségek ellenére is, úgy az európai népek életharca, növekedése, fejlődése, virágzása, aláhanyatlása, majd talpraállása, megfiatalodása és megerősödése az élet szervi folyamataihoz hasonlóan folyik le az európai térben. Ha igaz, hogy a csataterek nevei oly gyakran ismétlődnek a történelemben, ez csak azt bizonsátja, hogy a népek életterei már korán és élesen elhatárolódtak, tehát immanens erők rejleneR a térben, amelyek a kisebb körökön belül a népek életét, s a nagy európai térben az európai életet előbbreviszik vagy akadályozzák. Van tehát ebben a térben egy kétségtelenül tapasztalható felső egység, egy közös európai életfolyamat. Nem véletlenül törtek ki például az európai forradalmak is sokszor egymástól messzeeső helyeken — egy időben. Az attikai hatalom kifejlődésétől a római imperializmus világbirodalmának kiteljesüléséig bizonyos szabályosan ismétlődő hullámzást, könnyen érzékelhető ritmikát figyelhettünk meg. Wagemann Emst megállapította, hogy »Európa konjunkturális fejlődésében« az utóbbi 250 év alatt oly »50—60 éves időközökben lezajló hullámszeríí mozgás ismétlődik«, amely viszont »átlag nyolcéves időtartamú rövidebb ciklusokra oszlik«. Ezek szerint nem is tűnik túlságosan merész vállalkozásnak a hatalmas európai életfolyamatról, mint egységesről beszélni, sőt a folyamaton belül megnyilvánuló különbözőségeket is ugyancsak erre az egységre vezetni vissza. Egységbe torkolló sokféleség jellemzi tehát az európai teret, amelynek déli szeletét a görög geográfusok nevezték először Európának a VT. évszázadban. Elz a földrész-szelet a déli országoktól.
