Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 7. szám - Magyar Figyelő - Heszke Béla: A francia–angol viszony Luchaire könyvében

440 Magyar Figyelő A FRANCIA-ANGOL VISZONY LUCHAIRE KÖNYVÉBEN A most dúló háború azt a törté­nelmi folyamatot viszi előbbre, amely meg-megújulóan a Nagy Ká­roly birodalmát szétforgácsoló ver- duni szerződés óta Európa politikai és szellemi egységesítése felé halad. Nehéz lenne ennek a folyamatnak a történetét megírni, mert az euró­pai történelem soráif nem nyilvá­nulhatott meg mindig gáttalanul ez a törekvés. Ámde a mai háborúból és annak mérhetetlen kihatásából teljes világossággal bontakoznak ki előttünk a megvalósulás felé haladó eimópai egység körvonalai. Az egység kialakulásának mind­eddig legfőbb kerékkötője Anglia volt, hegemóniára törő és eszközei­ben nem válogatós magatartásával. A százéves háború óta Angliának leg^fontosabb törekvése abban me­rült ki, hogy megakadályozza az európai egység-törekvések megvaló­sulását. E cél érdekében minden eszközt felhasznált: hol a fegyve­res erőt, hol a diplomáciai fondor­latot, hol pedig az államok gazda­sági és tekintélyi versengését. A Horatiusok és Curiatiusok régi tak­tikájával megszerezte riválisai leg­szebb és leggazdagabb gyarmatait és összezúzta az V. Károly uralko­dása alatt félelmetesen megnöveke­dett spanyol hegemóniát; halálos csapást mért Napoleon már-már valósággá váló európai birodalmi törekvéseire; akadályokat gördített a cári Oroszország terjeszkedése elé, meggátolta a francia gyarmat- birodalom kialakulását s vigyázott arra, hogy Olaszországnak se sike­rüljön a nyugatafrikai gyarmat- birodalom megteremtése. Az első világháború kirobbantásával pedig a német terjeszkedési szándékon kívül az európai egység-törekvések újabb megnyilatkozását fojtotta vérbe s e törekvések érvényesülé­sét a megalázó békediktátiunmal két évtizedig késleltette. Világha­talmi törekvéseit a »felszabadítás« hangzatos cégérével álcázta s így idézte elő Dimkerquet, a második Compiégnet és Dakart s azt a ször­nyű romlást, amelynek árnyékában most lelkiismeret vizsgálatot tart az európai művelődés egyik letéte­ményese, sugallója és hordozója: a francia nép. Ennek a nagy lelkiismeretvizsgá- latnak megrendítő eseménye az an­gol-francia viszony leplezetlen és őszinte feltárása. A kérdésnek már egész irodalma van. Kiadványai kö­zül ezúttal Luchairenek »Az ango­lok és mi« című könyvét vesszüli vizsgálat alá. (Jean Luchaire: Les Anglais et nous. Edition du Livre Moderne. Paris, 1941.) Luchaire, aki Briandnak, az euró­pai föderációs egység gondolatvivő­jének volt belső munkatársa, meg­rendítő módon számol be könyvé­ben arról a szerepről, amelyet Ang­lia a versaillesi békekötéstől Laval megbuktatásáig vitt. A francia író a következő, őszintén kimondott és rögtön történelmileg bizonyított té­telre építi könyvét: »Anglia hatal­ma és politikája mindenkor az euró­pai államok szétforgácsoltságára és azok egymásközti versengésére ala­pozódott és erre alapszik a jelen­ben is.« Határozottan állítja: »an­nak, hogy a balsikerű versaillesi békeszerződést nem helyesítették egy európai egységesítő politikát szolgáló paktummal, egyedül Ang­lia merev ellenkezése az oka« (23). Rövid történelmi visszapillantást ad Anglia európai egységellenes mesterkedéseiről, majd szószerint közli egy tanulmányát, amely 1929- ben jelent meg a Nőtre Temps cí­mű folyóiratban. Ennek a tanul­mánynak az érdekessége az, hogy a szerző meglepő éleslátással előre jelzi benne, hogy mi lesz a követ­kezménye Anglia Európa-ellenes politikájának. »Anglia ismerte fel először, hogy a politikai és katonai egyeduralomnál sokkal fontosabb, sőt egyedül üdvözítő a gazdasági egyeduralom. Aki gazdaságilag nél­külözhetetlenné tudja tenni magát a nagy emberi közösség számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom