Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Magyar Figyelő - II. Rákóczi Ferenc emlékezései szabadságharcának megindulásáról
Magyar Figyelő 437 A legény két hónap alatt bejárta jószágaim nagyrészét s a tiszántúli vidéket. A nép Pap Mihályt adta mellé kísérőtársul. Alig tudta elmondani, a szeretet és lelkesedés milyen megnyilatkozásaival fogadták mindenütt. Egyéb se kell már, csak parancsot és zászlókat küldeni, hogy a fejetlen sokaság sorakozzék. Egy részük már úgyse győzte a nyomorúságot s a várakozást a késedelmező váltságra: elvonult a hegyekbe s parancsot vár. Az ügy annyira nekilendült s a nép hangulata oly kedvező volt, annyi lelkesedést mutatott, hogy úgy ítéltük, cselekednünk kell, amíg a lelkek hevülnek. Néhány lobogót készítettünk s küldötteinket igazolásul kiáltványokkal láttuk el. Én meg Bercsényi gróf írtuk alá s segítséget ígértünk ezekben. Szigorúan meghagytuk, addig ne bontsanak zászlót, míg újabb parancsot nem kapnak. Ne prédálják a nemeseket. Hadicsellel azonban kerítsenek kézre néhány pontot, melyet a németek rosszul őriznek. Szükségesnek láttam, hogy Bercsényi gróf menjen rögtön Varsóba, ha kell, onnan Danzigba, tárgyaljon de Bonac márkival (Franciaország képviselőjével), közölje vele, mit végeztünk és beszélje rá, segítse valami nagyobb pénzösszeggel fontos vállalkozásunkat, melynek nagy kihatásai lehetnek. Körülbelül tizenöt nappal Bercsényi gróf távozása után — értesültem, hogy több magyar nemes érkezett Lembergbe. Féltem, hogy jöttük híre elterjed, hát rögtön Drosdovicére hivattam őket. Jelentették, hogy küldötteink érkeztén s a lobogók láttára, pártfogásom reményében az egész nép úgy fellobbant, hogy tovább nem tartóztatta magát. Fegyvert fogott s egy lélekkel összesereglett, hogy az idegen járom alól felszabadítsa hazáját, családját. Majos volt a fejük, ki újdon jött Pap Mihállyal. Vitéz, de szegény nemesember volt. Jelentette, hogy többezemyi népség, megfegyverkedvén, a határon várja jöttömet. Nevükben kérnek engem, ne hagyjak el ekkora sokaságot, melyet a segedelembe vetett reménység bizodalma ösztönzött a végső lépésre. Nincsenek hijján bátorságnak, vitézségnek, hogy teljesíthessék, ami parancs: vezér kell csak nekik, aki parancsoljon tüzükkel, lelkesedésükkel. Számuk napról-napra nő és tovább tétlen nem maradhatnak. Ezért jött el társaival, hogy elkísérjen, vagy vigye újabb parancsaimat. íme, ezt üzente küldötteivel a nép. Nem helyeselhettem a kifejezett parancsom ellenére kezdett zagyva vállalatot. A lengyel országnagyok által ígért segítség még késett. Pénznek szűkében voltam s vajmi kevéssé bíztam a reménységben, mellyel a francia követ tartott. E tekintetben tehát mindenfelől nehézségek mutatkoztak. Helyzetem bizonytalan volt. Minden indulásom ellen szólt. A halogatás azonban veszéllyel járt amiatt, amit a nép állapotáról jelentettek. Tudtam, hogy a nép heve nem tarthat sokáig s ha az első tűz lelohadt, a második nem lobban olyan magasra. Megfontoltam: ez a nép segítségembe vetett hittel kelt fel. Oktalanul cselekedett és parancsom ellenére. Mégis, ha szétverik — nem saját oktalanságának fogja tulajdonítani. Engem vádol majd, hogy cserben hagytam szükség idején. Döntöttem: hívságos dicsőség, szabadság- és hazaszeretet, nagylelkűség vezérelt s a lelkiismeret szava. Ügyem igazságába és Isten oltalmába vetett bizalommal, könnyek és ölelések közt búcsúztam barátaimtól.
