Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Entz Géza: Szász író Erdély történelméről
424 Entz Géza Magyarország lakói között fennálló ellentét fényénél azonnal felismerjék azt az értéket, amely miatt a királynak (II. CJézának) őket oly távolról kellett behívnia, hogy a vadont virágzó talajjá varázsolják, amire a magyar nép nem volt képes« (18). Noha az erdélyi szászok öntudata valóban mélyen gyökerezik, mégis e nagyon is mai ízű megállapítások a Xn. és XIII. századi emberre semmiképpen nem alkalmazhatók. Más helyen a frankfurti parlament eljárásán csodálkozik, hogy a szabadságharc magyarjaiban elvbarátokat látott és »nem tudta felfogni, hogy a felkelés a németség és a keleti német hatalmi helyzet ellen irányul« (87). A 40-es évek Európájának szabadság iránti rajongásába Zillich nem tudja magát beleélni s rossz néven veszi, hogy akkor nem úgy gondolkoztak az emberek, mint most. írónk előadásának módszere is igen érdekes. A történés folyamán mindig csak azokat a mozzanatokat emeli ki, melyek szemléletét alátámasztják. Adatai általában hel5d;állóak, de mivel egész sor lényeges dologról szó sem esik, az elénk rajzolódó kép teljesen egyoldalúvá válik. Ennek az a következménye, hogy aki például a magyar történelemmel nincs tisztában, a könyv elolvasása után halvány fogalmat sem kap arról, hogy a Kárpátok medencéjében a magyarok is játszottak valamiféle aktiv szerepet. Királyaink egyedüli érdeme a szász értékek felismerésében és erejének gyarapításában állott. A magyarság tevékenysége pedig kizárólag a nyugati kultúra jobb-rosszabb átvételében merült ki. Erdély mindent a szászoknak köszönhet, akik az erdélyi öntudatnak és műveltségnek egyedüli letéteményesei. Az, hogy a magyaroknak a honfoglalás óta bármikor lehettek önálló célkitűzései vagy lehetett saját hivatás- tudatuk, minderre a könyvben a leghalványabb célzás sem történik. A magyarság történeti szerepét a következőképpen állapítja meg: »A magyar állam léte mindig a Birodalomra támaszkodott... Egy, a német központtól teljesen elválasztott Magyarország hódítóknak, mint később a törököknek, esett áldozatul. Felszabadításra ismét csak a Birodalom volt képes. Ebben a viszonylatban fejeződik ki a Dunamedencének, mint a Birodalom erődjének jelentősége s ebben rejlik egyszersmind a magyarok belső függőségének magyarázata« (14). Az adatok egy szempontból történő csoportosítása és az előre felállított elméletbe bele nem illők tökéletes mellőzése természetszerűen vezet erre az eredményre. Most pedig röviden tekintsük át a Zillich rajzolta magyar és erdélyi történeti fejlődést. Részletekre nem terjeszkedhetünk ki. C!sak a főbb mozzanatok kiemelésére törekszünk. ERDÉLY HONFOGLALÁS ELŐTTI TÖRTÉNETÉT VIZSGÁLVÁ Zillich arra az eredményre jut, hogy a bérces haza a Kr. e. VI. századtól kezdve rövid megszakításokkal germán törzsek szállása volt. Előbb a bastarnok, majd körülbelül háromszázados dák és római uralom után nyugati gótok és gepidák telepedtek meg benne. A húnok és avarok betörése csak rövid ideig tartó közjáték. Feltűnő, hogy a dákoromán elmélettel könyvünk határozottan szembeszáll 8 a magyar kutatás érveivel utasítja vissza (11—12). Állásfoglalá
