Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Bónis György: Magyar törvény – magyar lélek
Magyar törvény — magyar lélek 413 az ország. Az évezred óta önálló magyar jognak pedig, minden ele- gicus képzelődés nélkül, utolsó órája ütött. Irodalom? tudomány? milyet fakaszthat az a törvény, mely maga élve hirdeti: fordits, ne gondolkozzál?« A XIX. század mérlege a jogtörténetben is kétoldalú. Számos olyan reformot, törvénjd, intézményt valósított meg, melyeket a rendi korszak évszázadai nem voltak képesek elérni. Alkotmán5mnk legfőbb forrása az 1848-as törvényhozás; a mai magánjogé és büntetőjogé az alkotmányos kor jogfejlesztése. Viszont a folytonosság és nemzeti jelleg elhalványodott, a fordító módszer uralkodott. De minek köszönhető az eddigi iránytól való hirtelen elhajlás? Nézetünk szerint a környezet és az értelmi szerzők személye felelős a jogtörténetünkben példátlan törésért. A régi magyar jogot az ország minden részéből összesereglett követek alkották országgyűlésen, vándorbíráskodást folytató uralkodók, nagybírák, ítélőmesterek jelentették ki mandátumaikban, ítéleteikben, a néppel közvetlenül érintkező földesurak és megyei hatóságok alakították székeiken. A jogszolgáltatás színhelye az egész ország, alapja az újkor folyamán Werbőczy Hármaskönyve, mely maga is hasonlóan létrejött ítéletekre támaszkodik, környezete a nemesek kisebb vagy nagyobb köre, akiknél a magyar jog tudása elengedhetetlen követelmény. A szabadságharc utáni időkben a főváros jelentősége túlnyomó lesz, a főváros lakossága pedig megmagyarosodott német, szláv vagy zsidó. A nemesség, amelyet a nemzeti becsület védpajzsa nem védett meg a jobbágyfelszabadítást követő anyagi romlástól, nemcsak jogaiból, de birtokaiból is kiforgatva háttérbe szorul a magyarságtól lényegükben még idegen elemek mögött. De ne általánosítsunk könnyelműen: azok a magyar emberek, akiket a kapitalizmus fénykorának szédülete elragadott, semmivel sem voltak jobbak olyanoknál, akiknek vérében nem is élhetett egy ősi jog ata- visztikus emléke. Más részről öröklési jogunkat éppen Grosschmid Béni mentette meg a teljes egyenlősítéstől, a Kollonich óta idegen joggal átjárt büntetőjogunkat Csemegi (Nasch) Károly helyezte időálló új alapra. Itt csak azt akarjuk hangsúlyozni, hogy az a környezet, az a levegő, amelyben az új magyar jog alkotói dolgoztak, nem volt már alkalmas arra, hogy beléjük oltsa az ősi felfogás elveit, vagy felébressze a szunnyadó populus Werbőczyanus tettre- készségét. Csodálhatjuk-e, hogy amikor gazdaság, irodalom, sajtó, közélet kezdett a miénktől ijesztően eltérő ábrázatot ölteni, a jog sem maradt meg olyannak, mint azelőtt volt? Álljunk meg itt: a jelen század jogfejlődéséről még nem vagyunk hivatva bírálatot mondani. Ha a mai jog alakító tényezőit kutatjuk, egyik tényezőnek az előbbiek szerint a régi alapoktól való tudatos vagy ösztönszerű elszakadást kell látnunk; a magyar jo^ telítését idegen elemekkel, a magyar élet vezetőinek hasonló elváltozása következtében. Ez a történeti háttér ugyancsak befolyásolja a mai kérdések megoldását: a múlt megtagadása maga is múlttá lett s a párévtizedes intézményeket a hívatlanok sokszor mint ősi alkotmányunk alapjait védelmezik. A mai magyar jog másik tényezője a felmerülő szükségletek tömege és sokfélesége. Forrongó ko
