Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár
Bethlen Miklós kancellár 395 A nemzeti élet lehetősége is megszűnt. Pallost függesztettek a magyarság legjobbjainak feje fölé, s egyre nagyobbra nőtt a bujdosok száma, kik mindenüket elvesztve menekültek otthonukból s árva, elnyomorodott életüket csak a császár elleni lángoló bosszú táplálta. Segítséget kérő szavuk Erdélybe is elhallatszott s Teleki melléjük állt. Hiszen a fejedelemség létjogát egy félévszázadon keresztül az adta meg, hogy fegyverrel is megvédte a magyar szabadságot. De hova lett eddigre a nagy fejedelmek erős, hatalmas országa. A tehetetlen, belső bajokkal küzdő állam magát sem véd- hette, hogyan tudta volna a császárt térdre kényszeríteni. Teleki mégis megpróbálta. Francia biztatásra kardot rántott, hadai feldúlták észak-keleti Magyarországot, de ennél többre nem jutott, csúfos kudarccal vonult vissza. Erdély nem teljesíthette többé magyar hivatását, méltatlanná vált a nagy küldetésre, mit Bocskai formába öntött, majd Bethlen Gábor valóságra váltott, s az erdélyi vezetőrétegek egyre jobban megtagadták apáik emlékét. Teleki hadjáratának kudarca után az önző hangok kerekednek felül: Erdély ettől kezdve csak magával törődik. A fejedelemség öncélúvá lesz a nemzet szemében, létéhez görcsösen ragaszkodnak. Lipót magyarországi uralma rémként üli meg a lelkeket: senki sem kételkedik benne, rájuk is ugyanaz a sors várna a császár jogara alatt. Féltik önkormányzati életüket, alkotmány- és vallásszabadságukat, féltik a maguk egyéni érvényesülését, országintéző jelenüket. A fejedelemség önállóságát mindenáron biztosítani kell: ebben valamennyien egyetértettek, de a követendő útra vonatkozóan megoszlott véleményük. A túlnyomó többség Teleki Mihállyal az élén az évtizedes hagyomány folytatását, a törökbarát, németellenes politika fenntartását javallottá, s csak kevesen voltak, kik Béldi Pál, a hatalmas székely úr, meg Bethlen Miklós köré csoportosulva esz- telenségnek vélték az ország sorsát továbbra is a törökhöz kötni. A rendek zöme nem vette észre az európai erők nagy eltolódását, a pogány hatalmának végzetes gyöngülését. Az ősi hagyományokba belerögződve, vakon mentek a régi úton, s Bethlen Miklós korábbi németellenességét egybevetve mostani pártállásával, viselkedésében nem a józan ész felismerését látták meg, a reális politikai állásfoglalást, — árulást, köpönyegforgatást szimatoltak viselkedésében, s egyesek jó ürügynek vélték, hogy eltegyék az útból. Az áskálódá- sok, rágalmak kiújultak. Teleki is a »német párt« ellen fordult s Béldit meg Bethlen Miklóst Apafi elleni lázadás, összeesküvés vádjával börtönbe vetették. »Mellérántának a vádban, — írja később Bethlen — azt mondván, én vagyok Béldinek esze, pennája, kardja, mindene.« Fiatalsága megmenti ugyan az életét, — Teleki nem tartotta őt vetélytársnak, hiszen egy nemzedékkel volt mögötte, — de egy esztendeig raboskodik s szabadulásakor súlyos feltételeket kell magára vállalnia. Igazságtalan rabsága, ha meg nem is törte, elkedvetlenítette, megnövelte elkeseredését. Felesége hosszas betegsége, majd halála, kisgyermekeinek egymásután való pusztulása csak súlyosbította a rászakadt sorsot, s a korábban világi hatalomról, dicsőségről álmoh
