Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár
Bethlen Miklós kancellár 393 hamuvá, — mindaz, amit egy félévszázad gyűjtött, épített, az ellenség prédájává lett. Régi erejét a béke évei sem hozhatták többé vissza. Apafi Mihály, az új fejedelem, akit a török úgy kényszerített a trón elfoglalására, nem termett vezérségre, lassú észjárású, tehetetlen, akaratnélküli ember volt. A közügyek nem érdekelték, az uralkodást tehernek érezte s elkeseredését borba fojtotta: estére már többnyire részeg volt. Politikai céllal, elgondolással alig találkozunk udvarában, az ország csak tengődött egyik napról a másikra. Az ügyek vezetése a fejedelemasszonyra, az erélyes Bornemisza Annára, majd a Részekből származott kisnemesre, rokonára. Teleki Mihályra maradtak; Apafi mindent rájuk hagyott: »Lássa az úr. Teleki Uram, amint őkegyeimének tetszik, úgy menjen véghez a dolog.« A központi hatalom gyöngesége züllesztően hatott az államra. A vezető családokat nem volt ki féken tartsa: klikkekbe, pártokba tömörültek, egymás ellen szövetkeztek, s perlekedve és áskálódva, hízelgéssel és rágalmazással törtek egymás eláztatására, a fejedelem kegyének elnyerésére s így az áhított hatalomra. Apafiban évek során naggyá nőtt hatalmának féltése, s elég volt, ha valakiről azt suttogták, hogy trónjára tör: borközi állapotában nem ismert kegyelmet. A nótáztatások száma felszökött, senki sem lehetett nyugodt élete és vagyona felől. Ebbe a kicsinyes, áskálódó világba tért meg Bethlen Miklós nagy álmaival, merész terveivel. Ahogy egykor mesterét. Apácai Jánost, kit »mint atyját« úgy tartott mindig, s kinek példája később is sokszor jutott eszébe, — őt is a kicsiny Erdély fölemelése, a magyar világ megjobbítása nem hagyta nyugodni. Lelkében egy új Erdély képe élt, mely hatalmas és művelt lesz egyszerre, s melynek a fejedelem oldalán ő lesz a legfőbb vezetője, hiszen származásánál, műveltségénél fogva ki lehetne erre nála méltóbb. »Csináljunk Erdélyből egy kis Hollandiát,« — írta Misztótfalusi Kis Miklósnak, a nyomdásznak, álmaiban tragikus osztályos társának. A még futkosó kisgyermek emlékei keveredtek benne azzal, amit az ifjú Nyu- gateurópában látott: Bethlen Gábor, a Rákócziak török szövetségben németre kitámadó hatalmas fejedelemsége képzeletben kezet nyújtott Hollandia és Franciaország szellemének. Kjúi lelkesedésében mindezt egyszerűnek és megvalósíthatónak gondolta; nem ismerte az embereket, nem ismerte a viszonyokat, — keservesen kellett fizetnie érte. Élete a rendes mederben indult. Származása, műveltsége előkelő helyet biztosítottak számára a fejedelmi udvarban. Apja nyomán ő is egykettőre udvarhelyszéki főkapitánnyá lett, bekerült a nagyobb fejedelmi tanácsba s így szóhoz jutott az országos dolgokban. Meg is házasodott; apja kiadta jussát, maga gazdájává lett. Valósággal belevetette magát a politikai életbe, s éveken át lankadatlan hittel, meg-megújuló munkakedvvel dolgozott. Terveket szőtt, szervezett, buzdított és korholt. Francia stílusban, saját tervei szerint megépítette bethlenszentmiklósi kastélyát, mintegy az új nyugati szellem hírnökéül. Érintkezést keresett a magyarországi elégedetlenekkel, tárgyalt Wesselén3d nádorral, terveket kovácsolt a
