Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - László Gyula: A magyar őstörténelem régészetéről
A magyar őstörténelem régészetéről 155 nyerget, lósörényt, íjakat és nyilakat helyeznek a sírra. A minu- szinszki kasinc tatárok a jobbmódú ember temetésekor lelövik lovát s nyergestől és minden hozzátartózó szerszámmal együtt a sírra vetik. Sok adat szól még a nyereg és lószerszám eltemetése mellett, legtöbbje azonban sajnos nem mondja meg, hová teszik. Az orosz néprajzi kutatók szép munkát végeztek a lovastemetkezések élő szokásainak összegyűjtésével. Az általuk bejárt terület egyrészén keresztény, másrészén lamaista vagy mohamedán val- lású nomádok laknak. Tekintetbe véve, hogy bizonyos szokások hajszálnyira egyeznek mind a keresztény, mind pedig a mohamedán vagy lamaista törzseknél, nyugodtan állíthajuk, hogy ezek az egyező szokások az új vallások felvétele előtti közös samanisztikus műveltségben gyökereznek. Ilyen módon megközelítőleg a magyar honfoglalásnak megfelelő kor szellemi képét rekonstruálhatjuk s így a honfoglaló magyar sírleletekben me^igyelt egyének esetében indokolt a szokás egyezésével a szokás világképi hátterének egyezését is bizonyítottnak venni. Természetesen az a tény, hogy a honfoglaláskori sírok magyarázatakor a középázsiai élő néphitet használtuk fel egyáltalán nem jelenti egyúttal azt, hogy a magyarság középázsiai származású. Mert a magyar sírokban megfigyelt temetkezési szokások megvannak már a déloroszországi húnoknál és a magyarországi avarság egy területileg zárt rétegében. Még mesz- szebb menve mind a hún, mindpedig az avar és magyar szokások a déloroszországi szkita műveltségben gyökereznek. Az egykor Magyarország területéről Középázsiáig nyúló egységes színezetű halottkultusz emlékeit a kereszténység felvétele és a más szokásokkal rendelkező szlávok déloroszországi előretörése megsemmisítette Európában s így csupán az Uralon túl maradtak meg mai napig emlékei s csak onnan ismerjük az egykor általános szokás világnézeti magyarázatát is. A fentiekben tehát Középázsia csupán mint megőrző szerepel, bár tagadhatatlanul vannak tárgyi nyomok arra is, hogy a magyarság egyik rétegét műveltségi kapcsolatokon túlmenő szálak fűzték az Uralon túli ázsiai steppékhez. A felhozott néhány példában sok olyan jelenség van még, amelyeket honfoglaláskor! sírjainkban megfigyelhetünk, sőt nem egyet ezek közül egészen a mai napig követhetünk népünk temetkezési szokásaiban. Ezek felsorolása azonban kívül esik kitűzött célomon s ez alkalommal mellőzöm. Máshelyen részletesen kifejtettem azokat az egyezéseket, amelyeket eddig sikerült megtalálnom, a továbbiakra vonatkozó munka folyamatban van. Még nem sikerült például megn3uigtató hitelességű magyarázatot találnom a halottcsonkításokra, bár a néprajzi anyag bőven ontja a megoldási lehetőségeket, ezért nem tárgyalom itt a viszneki sírban megfigyelt jelenséget, hogy a ballábszár nyilván levágva került a jobb mellé. Egy más alkalommal ugyanezen a helyen be fogok számolni az eddig elért eredményekről is. Most még csupán meg szeretném láttatni azt a képet, amely ugyan még nem bontakozott ki tisztán, de amelynek megrajzolásán állandó kemény munkával dolgozunk ásatásokkal és tanulmányokkal.
