Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 3-4. szám - Ottlik László: Szent István birodalma az új Európában
Szent István birodalma az új Európában 249 Csak a latin kereszténység kifejlődése, a római püspök növekvő tekintélye és ezzel kapcsolatban a hódító germán népek romanizá- lása adott az európai létnek értékes új formákat. Jellemző módon ez az újjászületés, a középkori keresztény Univerzum létrejötte, már tiszteletben tartja a térbeli sugárzás törvényeit s az északi germán terekkel kiegészült Nyugat-Európa első politikai szerkezete nem egyetlen középpont, hanem a centrális észak-déli irányú Aachen—Róma tengely körül jön létre. Ez az első tengely vékony és gyenge, benne nemcsak két, még idegen tájegység, hanem egyúttal két politikai szervező elv is ellentmondásban van egymással: a spirituális és a szeku- láris uralom elve, A kettőnek összeütközése mindegyre szét is töri az egyesülés akaratát s a zord északon székelő „római" császárok gyógyíthatatlan nosztalgiája az örök város tekintélyén nyugvó „világhatalom" után végül is a „szent" birodalom politikai szétrombolását, provincializálását és perifériális részeinek egészségtelen kiemelkedését, majd részben idegen — francia, svéd, lengyel — uralmak alá hanyatlását vonja maga után. Amikor e folyamat közben a „szent" birodalom központja a keleti végekre, Bécshe került, ez ugyanazt jelentette, mint egykor a bizánci császárság megalakulása : a birodalom szétesését, elhanyat- lását, A perifériális „centrum" oly terekben volt kénytelen támaszt keresni, terjeszkedni, amelyek már kivülestek a birodalmi gondolat sugárkörén. Ezekben a terekben pedig idegen, inkább zavaró, mint rendező elv volt a „német—római" dinasztikus birodalom eszméje. Bécs a maga politikai karrierjét voltaképpen nem is köszönhette másnak, mint annak a ténynek, hogy a Kárpátmedence, melyben terjeszkedett, a török betörés és a magyar birodalom szétesése folytán elvesztette politikai egységét és természetes középpontját, Budát, A Kárpátmedence ezáltal hosszú időre idegen központok, Bécs és Konstantinápoly mesterséges és erőszakos uralma alá került, benső egységében anarchiának esett áldozatul, amelyben csak átmenetileg kiemelkedő provinciális központok — Gyulafehérvár, Kolozsvár, Kassa, Pozsony - tartottak valamelyes halványan pislákoló életet. A valóságban a szétrombolás e hosszú századai alatt a Kárpát- medence, mint természetes téregység, kikapcsolódott Európa életéből s birodalmakat elválasztó határrá, „gyepűvé“, mesterséges sivataggá alakult át. A török visszaszorítása után Európa ésszerű térelosztását a csökevényként megmaradt s magát központnak tartó végvár, Bécs erős politikai élniakarása akadályozta. A német birodalomban perifériális helyzeténél fogva, a Kárpátmedencével szemben idegen test mivoUánál fogva, egyikben sem lehetett központ s az a becsvágya, hogy mindkettőt összekösse, messze meghaladta erőit, annál is inkább, mert a nacionalizmus, a nagy nemzeti államok kifejlődésének korában a merő dinasztikus, patrimoniális uralom eszméjét képviselte s ezzel napról-napra tarthatatlanabb anakronizmussá vált. Ehelyett a hanyatló árnyék helyett, amely nyugatról jött, kelet felé nézett és német hatalom helyett mindinkább szláv töredéknépek parochiális nacionalizmusának gyűjtő-edényévé vált, a német birodalom vezetését egy másik hatalom vette át, amely viszont kelet
