Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 3-4. szám - Ottlik László: Szent István birodalma az új Európában

SZENT ISTVÁN BIRODALMA ■ AZ ÜJ EURÓPÁBAN

A SZOMSZÉDSÁGBÓL fakadó sorsközösségnek alávetett népek között az észszerű, békés és művelődési értékeket teremtő együttélésnek legelső feltétele az, hogy a tér, amelyben élniök kell, észszerű és organikus módon osztassék el ama rendező és rendfenntartó hatalmak között, amelyek az egyes téregységek természetes központjaiban helyezkednek el. Az élettér maga, amelyben a népek élnek, természetes téregységekre, tájcsoportokra tagolódik s az észszerű térbeosztásnak elsősorban ezekhez kell alnalmazkodnia. Ez másfelől azonban csak akkor lehetséges, hogyha a téregységek természetes központjaiban olyan politikai erőcentrumok élnek, amelyek képesek a maguk szervező gondolatait a természetes téregységek határain belül érvényrejuttatni és életben tartani. .

Az ilyen politikai erőcentrumok megteremtő^ a legendásan nagy államalapító egyéniségek, akiknek géniusza tágas, nagy tereket fog át s akiknek szervező akaratereje birodalmakat épít. Az ő munkájuk azonban csak akkor válik maradandóvá, ha egyfelől alkalmazkodik a térelosztás természeti tényeihez, másfelől ha körülöttük erőteljes politikai „elit", politikai vezetőréteg, politikai „iskola“ alakul, amelynek hatása alatt az országnak politikailag aktív rétegei mind megtanulnak „imperiálisan“ gondolkodri: másszóval, ha a birodalomépítő géniusz típusának gondolkodásmódja az egész politikai térben uralkodóvá válik. Ezáltal valósul meg az a jelenség, amelyet természetes asszimilációnak nevezünk s ami nem egyéb, mint a természetes téregységeken belül élő népelemeknek nemzetté alakulása, politikai és szellemi egyesülése.

Ha bármely ok, belső hanyatlás, belviszály vagy külső erőszak megállítja ezt a folyamatot útjában, bekövetkezik a tér politikai szétesése, ami a természetes téregységeken belül élő összes népek számára csökkent életlehetőségeket, nyugtalan, anarchikus viszonyokat és általános hanyatlást jelent, A természetes erőcentrumok helyett ilyenkor perifériális gócok lépnek előtérbe, a maguk csekélyebb, kisebb életerejü hatássugaraival és a tágas terekben gondolkozó, széles látókörű „imperiális“ politikai iskola szellemiségét az uralomban a vidéki és helyi „nagyságok" provinciális, sőt parochiális gondolkodásmódja váltja fel. Minthogy azonban a provincia, természete szerint, alárendelt térelem, amely csak egy nagyobb téregységnek részeként exisztálhat, a természetes központok elhanyatlásának s a provinciák aránylagos önállósulásának folyamata a valóságban szabály szerint egy másik folyamattal jár együtt, amely az