Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 3-4. szám - Kovrig Béla: Széchenyi szelleme
Széchenyi szelleme 239 NEMZETISÉG-TANA A HITEL-BEN éles határozottsággal állapítja meg, hogy az élet nagy törvénye: az emberi egyedek magukban hordozzák a fajhoz való tartozás élménytudatát. Ez „a teriréfzet szent 1ör\énye‘‘, A nemzeti érzés velőnk közepét átfutó „édes érzelem, mely egész létünket elözönli, ha kérdés forog magyar honunk dísze s boldogsága felől", de fájdalom is lehet, ha valaki érzi, hogy rothadó nemzet tagja. A nacionalizmus tehát „az emberi lény minden ereibe s lelke legbelsőbb rejtekibe szőtt természeti tulajdon, melyet az önbecs megsemmisítése nélkül szinte oly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos, hogy a szív kiszakíttalása után világunkon többé élni nem lelet." De vájjon nálunk a nacionalizmus nem egyéb-e, mint cifra szójárás, melynek tulajdonképpen igazi értelme nincs? Ezt az értelmet keresi Széchenyi s a Hitel-hen úgy találja, hogy „a nemzet oly erkölcsi test, mely az emberiségnek alkotó része s azon lépcsők egyike, melyeken az emberi nem mind magasabbra emelkedhetik véghivatása, a tökéletesülés felé“. Amikor tehát egy nemzet feladatát teljesíti, kifejti önmagát, a fajhoz kötött kultúrértékek hordozója és fejlesztő- jeként, az egyetemes művelődés gyarapítására szolgál s eszközérték az isteni világtervben. Végeredményül a Nemzeti Erényben kiteljesedett nemzeti értékek tökéletes m.egvalósulása a nemzetiség, benne a Nemzeti Erény objektiválódik. Széchenyi felfogásában a nemzetiségnek kettős értelme van. Egyfelől a magyar nemzeti erénynek a tökéletesség fokán való megvalósulása, a magyar erkölcsnek, erénynek és m.űvelődésnek történeti formája, másfelől a történelmi fajban, nemzetiségben rejlő cselekvésre ösztönző energiáknak az eredője. Éppen ezért természetes, hogy a nemzetiség erkölcsi erejétől várja azt a lelki készséget, mely az egyéneket társadalmi kötelezettségeik teljesítésére készteti, A nemzetiség kifejtése feltétele annak, hogy a magyarok olyanok legyenek, kiknek szívét semmi sem töltheti töké'etesebben be, mint az igazán nagy, nemes és szép. A nemzetiség Széchenvinél kétségkívül nem politikai, hanem erkölcsi és kultúrkategória. Ezt a szót ő mindig ideáltípus megjelölésére használja, A valóságban ideája, a nemzetiség felé nemesül a magyar nép, embereszménye felé töhéletesedih a magyar. Közösség és tagjai tehát funkcionális összefüggésben emelkednek a Magyar Parlagról a Nemzeti Erény objektivációja felé. Ebben a történelemfilozófiai képben a legátfogóbb politikai életformába fejlett nemzetiségnek, a nemzetnek kimagasló a jelentősége az isteni világterv megvalósulása szempontjából, A nemzetekbe tagoltan tökéletesedő emberiség mindegyik nemzet belső kifejlése útján halad tökéletessége, az egyetemes kultúra teljessége felé. „Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyéi megőrizni és szeplőtlen minőségben kifejteni, nemesíteni erőit< erényeit s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végcétjchoz, az emberiség földícsőítéséhez vezetni: — ez a föladat..
