Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 2. szám - Eszmék és elvék - P. Incze Lajos: Változatok székely kesergőkre

Parajdi Tncze Lajos '■ Változatok székely keserßökre

191

magyar vérbe került. Nem ez a legnagyobb magyar mulasztás. Hisz arra való a könnyű lovasság harci modora, hogy a már elvesztett csatát is legalább döntetlenre vívja. Abban van a hiba, hogy nem vagyunk képesek olyan maradéktalanul kifejteni erőinket, amint azt a búvárhajók és páncélkocsik korába átmentett hősiség megköveteli. Valahol hiba van a hálózatban, valahol nem működik a közvetítő vezeték. Ne kerülgessük, mondjuk ki magyarán s ott a baj, hogy a magyar nemzet fogalma nem takarja a magyar népét. Társadalmunk tarka, mint a katonák terepszínű sátorlapja. Vízszintes síkban, élesen megkülönböztethető rétegekre hasadt s ezek annyira laza szálakkal vannak egymáshoz fűzve, mintha nem tartoznának egy helyre, csak egy nagy szeszélyes kéz válogatás nélkül rakta volna egymás fölé. Osztályokról is csak bátortalanul lehet beszélni nálunk. Az osztály fogalma lelki összetartást is jelent. Inkább csak szervezetlen csoportokról, szintmagasságot jelölő rétegekről beszélnénk, ha a korszerű államépítmény ilyet is ismerne.

Ha mégis három nagy körnek ismerjük el a magyar nemzetet, melyeken belül az inkább megférő elemek helyezkednek el, akkor egy kis elnézéssel három fogalom alá lehetne csúsztatni e köröket: népi, polgári és értelmiségi volna e három, A megjelölés azonban kissé zavaros, mert — a népitől eltekintve — tiszta határokat nem vonhatunk a rétegek között, A polgári magyarul valójában csak kispolgári, de magában foglalja a másutt értelmiségieknek nevezettek nagy tömegét is, akiknek a szellemi vezetéshez — önhibájukon kívül — semmi közük. A társadalomtudomány magyar alkalmazásában inkább középosztályról lehet szó (középen elhelyezkedett vagy középre lökött osztályról), mely felszívja a munkást is, iparost és kereskedőt is, a szóhoz nem jutott hivatalnokot is, A belső rokonság kirívó hiányának ellenére, puszta külső jegyek alapján mégis összetartozónak tekintjük ezt a réteget, noha magunk is csodálkozunk, hogy a cinkosságon, a közéletből kivertek nemes bosszúján kívül vájjon mi tartja össze. A fölötte lebegő értelmiségi rétegnek nincsenek egyetemes értékű, csalhatatlan bélyegei. Értelmiségi a magyar úr is, az idefutott s a magyarrá ijesztett nagytőkés is, a szabad pályákon vadászó is, éppen úgy, mint aki műszerekkel pepecsel, vagy tintába mártott tollal figyeli a magyar sors kibontakozását,

A három réteg azonban — kárunkra — nem csupán sajátos lelkiséget, szektába nyomorított magyar tanokat, de három külön vércsoportot is jelent. Míg a lovas, kardos, honfoglaló magyar ivadéka a földhöz lapulva tekintget fel a magyar élet ormai felé, hol dacosan, hol keserűen, a magasabb állványokon idegen mesterlegények hamisan dudolgatják a magyar dalokat. Minél magasabbra hágunk a lépcsőn, annál hígabban találjuk a magyar vért, annál könnyebbnek a magyariságot, súlytalanabbnak a magyar jelentést. Minél több az európai ismertető jegy benne, annál kevesebb a magyar, így értelmezik a haladást. Mintha azonos volna sajátságaink levetkőzésével. Mintha a magyariság ünneplő ruha volna, amit nem illik hétköznap is viselni.

Röviden felelünk. Álláspontunk világos. Ha nem is helyezkedünk a vérség kizárólagos jogaira, mindenesetre tehertételnek kell elkönyvel-