Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Makkai László: A magyarországi román társadalomfejlődés
170 Dr> Makkai László gyakorlása, amint láttuk, a kenézi társadalomban eddig ismeretlen jogi műveletek (zálogosítás, ajándékozás, osztozás stb ) forrásává lett s az ezekhez szükséges jogi formák természetesen ugyancsak az egykorú magyar joggyakorlatból kölcsönöztettek. Ajándékozásnál, vásárlásnál a hiteleshely előtti örökbevallás (fassio),^ zálogosításnál, eladásnál a rokonok és szomszédok előzetes „megkínálása", azaz elővételi joguk biztosítása^, stb., mely műveleteknek magyarországi országosan elterjedt megfelelői általánosan ismertek. Érdekes, hogy a hiteleshelynek ® (közhitelű okiratot kiállító egyházi testület, rendesen kolostori vagy püspöki káptalan), ennek a sajátosan magyar intézménynek átvételére is történt kísérlet román részről, a pápának 1376-ban egyenesen utasítania kellett a kalocsai érseket, hogy tiltsa el egyházmegyéje területén a görög-keleti papokat közhitelű okiratok kiállításától^. A nemesi társadalommal mind szorosabb érintkezésbe kerülő, a nemesi életformákat utánzó román kenézeknek természetes vágya volt, hogy kenézi jogállásuk kötöttségeit levetve, belépjenek a teljes jogú nemesek közé. Ez azt jelentette volna, hogy az eddig tisztviselői vezetésük alá adott közrománok felett elnyerték volna a teljes földesúri hatalmat, adóztatás és ítélkezés formájában. A megerősített kenéz szilárd anyagi helyzete lehetővé tette, hogy katonáskodás! kötelezettségét teljesítve, olyan érdemeket szerezzen, melyek jutalmául elérheti az áhított nemesi rangot. A XIV. század folyamán ritkábban, de a XV. században egyre sűrűbben adományoztak királyaink nemességet a háborúkban magukat kitüntetett kenézeknek, szabad kezet adva nekik a kenézségükhöz tartozó nép fölött, de fenntartva továbbra is bizonyos kötelezettségeket, adó és meghatározott katonai szolgálat formájában. A mehádiakörnyéki Temeseli Dési kenézcsalád tagjai még mint egyszerű kenézek szerepelnek 1387-ben, mikor a Szörényi bán megerősíti őket birtokaikban, kikötve, hogy a juhötvenedet a várnagynak továbbra is szolgáltassák be rendesen. 1390-ben a király már „nobiles kenezn“-nek, nemes kenézeknek nevezi őket és szolgálatuk abban áll, hogy „a többi nemes kenéz szokása szerint“ a királyi seregbe egy lándzsást küldenek, személyes részvételüket mint magától értetődőt, meg sem említve.^ A katonaadás mellett azonban anyagi kötelezettségek is hárultak a nemesített kenézre. A Macskás! nemes kenézcsalád tagjait, több faluból álló ura1 PSz. 14. 1., PK, 278., 367. I. stb. A „fassio“ eredetére lásd Timon Ákos ■ Magyar alkotmány- és .iogtörténet, Bp. 1919. (VI. kiad.) 372. 1. ® Hunyadmegyei T. E. T. É. IV. 80. I, a magyarországi általános szokásra Timon i. m. 382. 1. ä V ö, F. Eckhart: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. (Mitteilungen für Österreichische Geschichte IX. Egb. 395. 1.). * FM. 262. 1. s FM. 330., 375—376 1. ugyancsak lándzsás kiállítására kötelezettek a mára- marosi nemes kenézek 1412-ben; M. 185 1. Egyébként a lándzsás küldé.se a magyar- országi u. D. conditionarius nemeseknél már a Xlll. század óta közös kötelezettség volt, tehát a román kenézek is országos jogszokást vettek át. Elég ha példának itt csak a szepesi „lándzsásnemeseket“ idézzük, akik persze magyarok voltak. Ezekre és más hasonló jogállású nemesekre lásd; Fekete Nagy Antal: Az országos é.s particularis nemesség tagozódása a középkorban, Domanov.szky Emlékköny, Bp, 1937 164-165. 1.
