Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Makkai László: A magyarországi román társadalomfejlődés
A magyarországi román társadalomfejlődés. 165 den arra mutat, hogy a vajdákat és a kenézeket a nép választotta^ és a király vagy képviselője erősítette meg, tehát birói hatalmukat a nép és a király nevében gyakorolták. Tekintettel arra, hogy a gazdasági létalap, a legelőterület és a telephely a király tulajdona volt, a vajda és a kenéz szerepe mindinkább a királyi tisztviselőség felé tolódott el s a népnek magának mind kevesebb beleszólása lett kor- mányoztatásába, ami a vezetőket arra csábította, hogy helyi kiskirályok módjára lépjenek fel. A XIV. század végén már általános a panasz, hogy a kenézek a vezetésük alatt álló népet jobbágyaikként kezelik, új adókkal sanyargatják és földesúri jogokat igényelnek maguknak. A király 1377-ben szigorúan tiltotta ezeket a túlkapásokat^. De az egyszer megindult fejlődést megállítani nem lehetett. A XIII. századdal kezdődőleg Magyarország társadalmi szerkezete nagy á alakuláson ment keresztül, melynek végeredménye a nemesi és jobbágyi osztályok kialakulása lett. Az általános érvényű változások hatása alól természetesen a románság sem vonhatta ki magát. Elsősorban azok érezték a következményeket, akik magánbirtokosok földjein telepedtek meg. Említettük már, hogy a XIII, század végén előfordulnak kivételezések az alól a törvény alól, hogy románokat csak a király telepíthet. A polgárháborúk és belső zavarok idején az egyházi és világi földesurak igyekeztek kijátszani a tiltó rendelkezéseket, mert a román pásztorok, különösen a hegyvidéki uradalmakban jelentős jövedelmet biztosítottak a legelőterületek gazdájának. Hozzájárult ehhez az is, hogy a tatárjárás (1241-2) nagy néppusztításai által okozott űrt a birtokosok csak idegen telepesek magukhoz vonásával tudták betölteni s ilyen elemnek elsősorban a Balkánról mind sűrűbben beáramló románság kínálkozott. Természetesen a magánjellegű telepítéseknél a honvédelmi szempont a gazdasági mellett teljesen háttérbe szorult, a földesúrnak munkáskéz és jövedelem, s nem katona kellett. Tudjuk, hogy a királyok megkísérelték ezt a folyamatot, mely egyik fontos felségjogukat csorbította, meggátolni, de sikertelenül. Később kivételként megengedték ugyan a telepítést, de az ötvenedet maguknak tartották fenn s a földesúrnak egyéb jövedelmekkel kellett beérnie. Végül már az ötvened elajándékozása is megkezdődött, bár ezt a XV. században országgyűlési határozatok is tiltották. A király ezzel az utolsó lépéssel teljesen levette kezét a magánbirtokra került románokról s mikor a XIV. század közepére a nemesség országszerte megkapta a jobbágyai fölötti ítélkezési jogot®, a királyi területekről elkerült románok a földesurak jobbágyaivá váltak. A magánbirtokon élő vajda és kenéz ezentúl nem más, ahogy egy XV. század eleji oklevél találóan mondja, mint „capila- * * fM. 177. 1. 1377-ben a király megtiltja az örökösödési ]ogga.\ külön királyi kegyből fel nem ruházott kenézeknek, hogy kenézségeiket örökítsék. FM, 270, 1. 2 FM. 270. 1. ® Legkésőbben Erdélyben honosult meg az úriszék, azaz a földesúr bírói széke a jobbágyok felett, az 1342-ben tartott nemesi közgyűlés és Nagy Lajos király azt követő kiváltságlevele állapították meg véglegesen. L, Hajnik Imre : A magyar bírósági szervezet és pe'jog az Árpád- és a vegyesházi királyok alatt, Bp, 1899. 97. 1.
