Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 2. szám - Makkai László: A magyarországi román társadalomfejlődés

A magyarországi román társadalomfejlődés

159

századokkal előbb elszakadt, felbomlott s a szétvándorló töredékek megszűnt együvétartozásának emlékét csak a közös foglalkozás, a vándor- pásztorkodás és a közös nyelvjárás tartotta fenn. A nyelvészek egybehangzó megállapítása szerint a bulgáriai, szerbiai, bosznia-hercego- vinai, dalmáciai, horvátországi, Isztriái és magyarországi románság (beleértve természetesen a későbbi havaselvieket és moldvaiakat is) egyaránt az északi, u. n, dáko-román dialektust beszélte a középkorban^. Ma a Balkánon egyedül az isztriai románok képviselik a románság északi ágazatát, a többiek szétszóródtak, beolvadtak a környező népekbe vagy elvándoroltak. Amíg a Balkánon az újkor elejére már hírmondónak is alig maradt belőlük, a Dunától északra egyre sűrűbben tünedeznek fel a történeti forrásokban. Láttuk, hogy a balkáni és magyarországi románságot a nyelvi és kulturális szálakon kívül szoros társadalomszervezeti kapcsolatok fűzik össze, melyeket csak egyféleképen értelmezhetünk s a magyarországi románok egyenes utódai a középkor utolsó évszázadai alatt idevándorolt északbalkáni románoknak.

II. BEKAPCSOLÓDÁS A MAGYAR TÁRSADALOMFEJLŐDÉSBE

A KÖZÉPKORI MAGYAR BIRODALOM területére — akár saját kezdeményezésből, akár magyar részről kiinduló telepítési akciók során — bevándorló románságot úgy kell tekintenünk, mint akik elhagyván addigi hazájukat, egyúttal mindazoktól az államjogi, de főként földesúri kötelékektől megszabadultak, amelyeknek addig alá voltak vetve, tehát a magyar királysággal szemben éppen olyan jogállásban voltak, mint pl, a szintén bevándorolt szászok vagy jászkúnok. Éppen ezért teljesen azonos elbánásban részesültek a középkori Magyarország többi nemzetiségeivel. Mivel pedig a XIV. századig idegen telepesek behozatala kizárólagos királyi jog voll^, a románok is bevándorlásukkal egyidejűleg királyi népekké váltak, élvezve az ezzel járó kiváltságokat és vállalva jogállásuk kötelezettségeit, Bizonyítja ezt nemcsak az, hogy a birodalom legészakibb szögletétől a legdélibb sarkáig, Máramaros és Árva megyéktől a dalmát tengerpartig egyaránt megtaláljuk a „királyi oláhokat“ (Olachi regales) ^ s hogy hazánkban az első románok mind a király birtokain tűnnek feP, hanem az is, hogy a juhötvened az egész középkoron át a királynak fizetendő adó volt, melyet még magánbirtokokon is szedtek® s melynek elengedése külön királyi kegynek számított®. De

1 Capidan i. m. 109. 1,

2 Mályusz i. m. 399. 1,

3 Máramarosban 1336: „Volahi servientes regis*’, FM, 77—78. 1., Árva é.s Likava királyi várak oláhjai: Kadlec, i. m. 495. 1. (1474.), Horvátországkan „olahi regales" {plahus magyaros forma!), Dragomir, Vlahii §i Morlacii 21—29. 1.

4 FM. 3—28 1.

3 Pácliijanu i. m.

6 FM, 40, 133—134., 144., 201. 1. stb.