Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - P. Incze Lajos: Székelyföld az országépítésben
118 Parafái Incze Lajos munkával szerzett társadalmi állásaikat, ha nem kényszeritették, akiknek szülőfaluja továbbra is román megszállás alatt maradt? Teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy nem. Vagy eljöhetett-e az a nélkülözhetetlen szakmunkás, vállalkozó, aki a Székelyföldre kiterjesztett román gazdálkodás idején anyagilag leromlott, csak a puszta életét menekítette új munkatelepekre, de ott. Havaselve iparvidékein munkája szerint magas társadalmi szintre vergődött? Semmi esetre sem. Ez a magyarság, finom erecskék módjára, többszörösen átszövi az óromániai kevert városi lakosságot. Nemzeti bélyegeik lassanként elmosódnak, ellenben társadalmilag egyre magasabbra hágnak vagy legalább is keményen tartják magukat, mig otthon bizonyára a legkietlenebb helyzet várt volna rájuk. Ettől függetlenül azonban meg kell állapitanunk, hogy a Kárpátok szorosai nem arra valók, hogy kivándorló magyarok tapossák ; itt nem _ lehet vészkijárat a hazájában éhhalállal fenyegetett magyar futására, mig itthon a szentistváni államkeretek kitöltését, mint távoli eszményt, végkép fel nem adjuk. A magyar szegénység ne menjen idegenbe koldulni, mikor itthon a puszta léte értékesebb a fajtának, mint minden külföldi munkateljesitménye lehet. Ám ez a parancs nem neki szól, hanem a íajtagondok marcangolta magyar szellemiségnek. Keleten és délen vissza kell vonnunk önkéntesen elportyázott előőrseinket, egészen a szorosok leshelyéig. Itt feladunk egy nagy területet ugyan, hol őseink poroszkáltak és erdélyi fejedelmek, magyar hűbérurak csináltak európai politikát. De mi létkérdésekben nem hajiunk érzelmességre. Ellenben a szó igazi értelmében nyitva marad a székelység nyugati mesgyéinek meghatározása. Itt ugyanis két döntő tényező szólt belé. A Székelyföld ugyanis két földrajzi tájra bontható: egyiket a Kelemen és Görgényi-havasok, a Hargita és ennek természetes folytatása, a Fersányi-hegység akla nekiszoritja a Kárpátok koszorújának ! ez nem kényszerül bővebb fejtegetésre ; másik területsáv a Görgényi-havasokról és Hargitáról nyugati irányban lefutó bővizű folyók mentén lejt az ősi székely szállásterület, a Csigla mezeje felé, honnan a szás^zok telepítési hullámai kilökték és lassanként keletebbre szorították, mig a síksági törzsből hegyi nép lett. Itt a székelység kényelmesen elnyújtózkodik a Küküllők völgyében, az Olt- és Marosmente erős magyar településeinek tárr ogatásával. E szakaszon nem lehet éles néprajzi határt vonni. Úgy a magyar, mint a szász lakosság több helyütt áttörte az ősi székbeosztást, hol rovásunkra, hol hasznunkra. Az amúgyis nemzetszervezcti, tehát politikai határvonal volt, ami sohasem egyezett a népföldrajzi határvonalakkal, amint számos magyar falu sok évszázados perlekedése bizonyltja, melyek szakadatlanul arra törekedtek, hogy kivonják magukat a szász székek közigazgatási hatásköre alól. Mások a Vöröstoronyi szoros táján is mindvégig megmaradtak független magyar telepeseknek. Ezen a részen annyira egybemosódik a székely"^ és magyar eredetű népesség, hogy helyenként csupán ősi szokások, települési formák, társadalmi képletek és nyelvi támaszpontok utalnak egyikre vagy másikra. A székely szállásterületek zömének mesgyéjét egész sor apró, erdélyi méretű városka jelzi s Brassó, Földvár, Segesvár, Erzsébetváros,
