Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Szekfű Gyula: A magyar jellem történetünkben
304 Szekfű Gyula szinte megoldhatatlan feladatok előtt állva, a hagyományos politikát új, hatékonyabb eszközökkel folytatták s egyszersmind olyan szenvedéllyel, a hazának idejüket, becsületüket, egész sorsukat áldozatul dobva, aminő szenvedély régebben talán csak Szent Istvánban ízzott, mikor országáért saját rokonait is kiirtotta. Három nemzedéknek három nagy magyarját. Fráter Györgyöt, Báthory Istvánt és Bocskai Istvánt nézzük meg politikai munkájukban. Fráter György nem volt ugyan magyar származású, de politikai magatartása az országot és nemzetet fenyegető veszélyekkel szemben ugyanaz volt, mint az ősmagyar Báthoryé és Bocskaié... A barát nem volt cselszövő, sem hintapolitikus ; mögötte sem in- trika szövevénye, sem misztérium árnyéka nem sötétlett. Ellenkezőleg s őszinte magyar politikus volt, aminthogy a nagy magyar politikusok rendesen annyira őszinték, hogy ellenfeleik nem mernek nekik hinni s ezzel önmaguknak ártanak a játszma végén. Igaz, hogy két politikát, egym ssal ellentéteset folytatott Fráter György, de nem egyszerre, hanem egymás után s mind a kettőt meggyőződéssel, életét mindkettőre feltéve. Az elsőt Budavár elvesztőig, abból kiindulva, hogy neki, mint a Zápolyai ház elköte lezett hívének, kötelessége Jánost fenntartani trónján és hogy természet szerint, János uralkodása Magyarország megmentése is lesz... A Zápolyai-ház érdekében a legnagyobbat is merészelte: inkább Szolimánnak, mint Ferdinándnak adta át a kisfiút és székvárosát... A tévedést felismerve azonban oly elfogulatlanul teszi félre eddigi politikáját és veszi elő a másikat, hogy Machiavelli Fejedelme jut eszünkbe. 1541 augusztus 29-én, a Mohácsi csata évfordulóján lesz Buda Szolimáné s még nem múlik el ez az év, december 29-én megköti Ferdinánddal a gyalui szerződést s abban megígéri Erdély átadását; őmaga is leteszi a hűségesküt Ferdinándnak. Élete most már csak folytonos kísérletezés, hogy ígéret, fenyegetés, erőszak eszközeivel megvalósítsa az ország egyesítését a Habsburg-király koronája alatt. Felépíti Erdély önálló kormányrendszerét, de úgy, hogy hatalmában legyen azt bármikor megsemmisíteni, hiszen ő nem Erdélyért, nem két magyar államért dolgozik, izzad, sír és könyörög, borul a könnyelmű s értet- len gondolkodású királyné lábai elé, táncol vele és ágyukat vonat fel ellene... A törökkel is tárgyal, de azért, hogy simán, magyarok vére hullása és pusztulása nélkül hajthassa végre az ország egyesítését. Nem az ő hibája volt, hogy csodálatos őszinteségében az átlagmachiavellizmushoz szokott olasz hadvezér nem tudott hinni, mögötte misztériumot szimatolt, remegésében keresztet vetett, és mint ez nem egyszer történt így, halálos félelmének tárgyát leszúratta. Szenvedélyes és fáradhatatlan munka, ugyancsak két, ellentétes irányú, egymást kizáró ritmusban, jellemezte Báthory István államféifiúi életét is. Az eltérés Fráter György pályájától főként abban állt, hogy ez utóbbi előbb KeLttől várta a magyarság megmentését, később a Nyugattól, holott Báthory Bocskaival együtt, eleinte a nyugati nagyhatalomhoz csatlakozott és utóbb hagyta el azt, ellene fordulván. Erdélyt éppen Báthory István trónralépését
