Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Magyar népközösség - Venczel József: Művelődéspolitikai terv
So Venczel József túra hordozóinak — Kodály intelme szerint — magukévá kell tenniük a népkultúrát s azt a maguk személyében összhangzóan fel kell dolgozniok, hogy igy az idegenből kölcsönzött magas kultúra termékeny lehessen, miután gyökereit a népműveltség mélyére bocsátotta. Az új magyar művelődés őrállója új világba lendül át, hol történeti időket tükröz a kultúra s elmulí korok szokásai lebbennek fel. A műveltség terén haladást hirdet, de ugyanakkor a művelődés menetében konzervatív csökönyösséggel erősíti a gyökérkötő hagyományokat. Erőfeszítésében Európa népei közt is rangosán pompázó művelt nemzet látnoki képe serkenti, de egyidőben a hagyományaival elszigetelten álló magyarság keletről hozott népi értékeinek elmélyítéséért áldozza fel napjait és éjszakáit. Lent, a lelkek mélyén felvert erőket az öröklött kultúra televényének munkálására taszítja, ideplántálja az új művelődés öntudatát, őrzi és védelmezi ártó és idegen szelektől, hogy a teremtett műveltség necsak színvonalas, hanem sajátosan magyar legyen. A NEMZETNEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN TÁRSADALMUNK átalakulóban s e folyamat kölcsönöz a köz- művelődés munkakörének sajátos jelentőséget. A kisebbségi élet kohójában izzik az erdélyi magyar társadalom s a belső formálódás nemcsak a népközösség rendjét alakítja, nemcsak a társadalmi osztályok és a gazdasági szerepkörök elosztása módosul, hanem az egyes és az összesség hivatása, a cselekedetek értelme is válaszúton áll. Az erdélyi magyar művelődéspolitikusnak vállalnia kell a válságos időkben ráháramló feladatot, a grundtwigi szerepkört. Ma minden a a nevelésen fordul meg: a társadalom nagy erőfeszítéseit a közösségi öntudat táplálja s ez a közértelmesség talajába bocsátja gyökereit. Széchenyi kifejezésével élünk, hogy már ebben az utalásban is nyilvánvalóvá legyen: a közművelődésben nem az értelem és az ész öncélú csillogását keressük, hanem az ember egész erkölcsi lényének kiművelését tartjuk fontosnak. Művelődéspolitikánk elsősorban neveléspolitikai eszmények szerint igazodik s erejének javát a közvélemény szükséges befolyásolására, a közakarat megfelelő kormányzására használja fel, s ebben a munkájában hol alkotó, hol védekező jelleget ölt, aszerint, hogy a nemzetrész kisebb csoportjai mit kívánnak. Ha van proletáriátus és ha vannak lecsúszó vagy ma még viszonylagos anyagi jjólétnek örvendő társadalmi csoportok, mint ahogy vannak, akkor a gazdaságpolitika arra irányul, hogy a munka, a tőke, a piac, stb, szervezésével megszüntesse és kivédje a proletárizálódást. Ha van megfertőzött egyén és ha van betegségektől veszélyeztetett népréteg, az egészségpolitikának az a törekvése, hogy gyógyulást hozzon s főként, hogy megelőzze a népbetegségeket, S vájjon a prole- tárizálódás és az élettani csenevészesedés jobban aláássa-e nemzeti lé tünket, mint a nemzeti személyiség elhalványulása ? Ha tehát van, akit a nemzet érdekköréből való kiválás és a más nemzetbe való beolvadás veszélye fenyeget, kézenfekvő a művelődéspoliüka feladata
