Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Vita Zsigmond: A nép hagyományvilága és nevelésügyünk
38 Vita Zsigmond Petőfi és Arany visszakanyarodik a néphez, A hagyományok útjáról való letérés után a magyar irodalmat — Németh László megállapítása szerint — a folytonos megszakádások és újrakezdések jellemzik, irodalmunk tükrözi a magas műveltség ingatag bizonytalanságát, keresgélő, iránytalan tájékozódását. A különböző elemekből összetevődő, hirtelen fejlődő magyar városi társadalom nem hoz magával egységesen kialakult hagyományelemeket s műveltségét nem tudja tisztán látott magyar alapból kifejleszteni-Berzsenyi magyarsága mintha a hanyatló magyar nemességgel együtt szorulna vissza, Vörösmarty lángoló hazafiságában a reformkort követő nemzedékek csak a múlt emlékét látják, Csokonai, Petőfi, Arany népi szemléletét a városi polgárság nem tudja magáénak vallani» A nagy magyar alkotók munkái ott díszlenek a könyvtárakban, de szellemüktől idegen marad a városokban tenyésző ma gyár kultúra. Művelődésünknek nem az a fő nehézsége, hogy két, egymást meg nem értő rétegre bomlott, — a magyarság talán csak az ősi finn-ugor művelődés időszakában élt teljesen ugyanabban a műveltségben, — hanem az» hogy magas műveltségünk nincs szervesen, határozott elvek alapján kiépítve. A népi műveltséget a hagyományőrzés jellemzi. A településsel, a házépítéssel, a gazdálkodással kapcsolatos hagyományelemek, a viselet ősi formáihoz való ragaszkodás, a szokások, hiedelmek, babonák nemzedékről- nemzedékre szállása s az alkotó népi szellem folytonossága őrzik a nép különvalóságát, egyéniségét. Györffy István szerint a hagyományok ápolása s a fölöttük való éber őrlcödés biztosítja egy nép sajátos jellegét, nem egyedül a nyelv; nyelvét elhagyhatja (mint pl, a moldvai csángók) és mégis továbbélhet külön népisége. Polgári középosztályunkból ez hiányzik: a hagyományőrzés tudata, de egyáltalán a hagyományvilág- Nincsenek olyan hagyó.mányai, amelyek egész életét, látás- és gondolkozásmódját irányíthatnák, műveltsége felszínes, rátámaszkodni nem lehet. Nézzük csak közép- osztályunkat a mai megzavart helyzetben, minő bizonytalan, kapkodó, politikai és világnézeti állásfoglalása naponta változik, mint kedélye s rémülete (1. Veress Péter cikkét a Korunk 1939, évi januári számában). Legnagyobb alkotóművészeink (Ady, Bartók, Kodály) lelkét meg nem hódíthatják, magatartása az új irány friss meglepetése elmúltával is ellenséges marad. Vájjon vállalhat-e nagyobb feladatot ez a felszínes, iránytalan mőveltségű magyar középosztály? Döbbenetes, de valós tény, hogy most, a kibontakozás éveiben, hiányzik vagy hiányos az a réteg, melyre a műveltség átadásának és fejlesztésének, felemelésének kötelessége természetszerűleg hárul. A MŰVELŐDÉS IRÁNYA azonban vigasztaló, A XIX. század teljes műveltségi szétválása után ma ismét a közeledés, az egymásbakapcsolódás korszaka következik. A népi hagyományok Kodolányi, Erdélyi, Nyirő, Tamási és a többiek műveiben ma nagyobb erővel és bővebb áradással hatolnak be az irodalomba, a magas műveltségbe, mint eddig bármikor. Égy Kodolányi, Illyés
