Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Metamorphosis Transylvaniae
Tamási Áron t Jelünk, a háromágú csillád 337 JELÜNK, A HÁROMÁGÚ CSILLAG Egy fiatalokból álló népközösségi értekezlet megnyitó beszéde Huszonegy esztendőt merítenünk el abban az életben, melynek állandó és egyre nehezedő bélyege a „kisebbségi" jelző. Most a huszonkettedik küszöbén állunk és bélyeges fejünkön a jövőbe fürkész a két szem. Ködöt látunk, amely gomolyog néhol, ijesztő alakzatokat váltva i s máshol megüli súlyosan a földet, mely napfényről álmodott, Karámban vagyunk, melynek ködkerítését nem tudja áttörni a szem. De a lélek, ez a láthatatlanul illanó gép, melynek motorja az értelem s teste az ösztön í az áttör az elkerített jövőbe és megkutatja számunkra az utat. Azért állunk itt, az idők küszöbén, hogy megvizsgáljuk láthatatlan gépeinket s ha szükséges -, alkalmassá is tegyük magunkat arra, hogy lehetőleg tévedés nélkül ismerjük fel a célhoz vezető utat. Nem vagyunk gyakorlat hijján ebben a munkában. Hiszen a nemzedék, melynek sorából egyetlen hívó szóra oly számosán jelentkeztek, hosszú esztendők óta nyugtalan és nyugtalanító lelkiismerete az erdélyi magyarságnak. Ebben a súlyos órában, amikor újabb határkőhöz érkezett a nemzedék, szigorú tárgyilagossággal állapíthatjuk meg a következőket: amilyen ébresztő és el nem múló szerepet töltött be az előttünk járó nemzedék az irodalomban, olyan ébresztő és el nem múló szerepet kell betöltenie ennek a nemzedéknek a nemzeti közéletben. Ennek a kijelentésnek nincsen felhívás jellege, hiszen aki már jóideje harcol, azt nem kell harcra szólítani; de ugyanúgy dicséret vagy jutalom jellege sincs, rrert annak csal; a jól megvívott harc után van helye. Visszavonhatatlan kötelezettség van benne, melyet egyidőben, mint virágot, szívére tűzött ez a nemzedék, A virág azóta elhányta szirmait, s most az őrködésnek és íél- iésnek legmagasztosabb gondjával kell vigyázni az érő gyümölcsre, mely talán egy napon egyetlen tápláléka lesz közel kétmillió magyar léleknek. Ezelőtt négy esztendővel cselekvő erdélyi magyar ifjúságról írtam, Tusakodó, okoskodó és kanyargó ifjúság jelentkezett a körülhordozott szavakra. Az útat kereste a nemzedék, néha megzavarva és néha meg is zavarodva, de sohasem lelkiismeretlenül. Ez a kutató lelkiismeret és a hithez való ragaszkodás volt a legnagyobb erénye a nemzedéknek, amikor népének gondjában a maga módján és a maga bátortalan mozdulataival jelentkezett, S hogy jöttek egymásután az állomások, egyre gyűlt a teher, de a teherrel gyűlt egyreaz erény is. Az „Erdélyi Fiatalok", a „Hitel" és más munkamezőkön keresztül megedződve, a ,,Vásárhelyi Talál- kozó"-n már férfivá érett ez a nemzedék, Egységbe foglalta mindazt, amit azelőtt dolgozott és akkor megtisztulva gondolt; majd a „Nemzedéki vallomás“ ban pótolta a vásárhelyi hibákat és a nemzedéket elkötelezte a kereszténység legnagyobb jelével, így érkeztünk el ehhez az értekezlethez, mely valójában csak a magva annak, aminek a fejlődés rendje szerint történnie kellett volna. A különleges idők azonban nem engedték meg, hogy ez a férfivá érett nemzedék népének színe dőlt ezres szán,ban jelenjék meg. i i
