Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1939/2. szám - Incze Lajos: Korondi fazék

124

Fncze Lajos

csiszolja Közben a korong állandóan forog. Előtte kis munkapad van, s a rajta levő kis méröfa jelzi, hogy az edény milyen széles és magas legyen, a rög nagysága pedig megszabja, hogy a fala milyen vastag legyen A már kész edényt felül beszegi a csipőbőr- rel és lesímítja. Mikor ezzel kész, szivaccsal kitörli a belvilágát, hogy a vizet kiszívássá belőle. Ámde az edény még mindég össze van forrva a forgó koronggal, A mester megállítja a korongot és egy íjszerűen hajlított vesszőre ajzott dróttal levágja az edényt a korongról,

A levágott edények szép sorban deszkapolcra kerülnek, hol félnapig, vagy — napfényes idő esetén — egy két óráig száradnak, A szárított edény ismét a forgó korongra kerül, hogy a mester esztergálja; a szádájával lefelé fordított edény aljáról lecsiszolja a levágáskor keletkezett durva részeket, ott maradt forgácsokat és esetleges dudorokat.

Ekkor ragasztják fel a füleket a félig kiszikkadt edényekre. A fül külön készül. Krumplitörőkhöz hasonló fülnyomóprésből, sa- játkezüleg faragott bükkfalemezeken át, megfelelő vastagságú agyagszalagokat sajtolnak kí, mit aztán kellő nagyságúra darabolnak és megfelelő görbületet adva neki felnyomkodják az edény oldalára.

Itt kell megemlíteni az agyagállatok, hamutartók, perselyek készítését. A mester maga-készítette gipszmintákba „belealkotja" az anyagot, miután szappanos vízzel belül meglocrolta, hogy hozzá ne tapadjon.

Esztergályozás után következik az alapszín megadása. Erre a célra a fehérföldet használják, mit „Csíkszentsimódról" szereznek be. E földet vízzel hígítva kétszer egymásután leőrlik az ugyancsak házilag készített faőrlőn.

További festésre természeti festékeket is használnak, de túlnyomórészben mégis csak a vegyi ipar termékeit alkalmazzák. A csíkszentsimoni fehérföld mellett nagy szerepe van a veresföldnek, melyet a farkaslaki határból szállítanak, a Demeslaki Hídnak nevezett dűlőről; nélkülözhetetlen a „burusnyánfekete"-föld, mely a kőröspataki hegyben terem. A „bolti“ (ipari) festékek közül legáltalánosabban használt a zöld« kék, rózsaszín, meggypiros és a gyárifekete.

Bizalmasan elárulják „gyári" titkaikat is. Mert a festékkeverés nem egyszerű dolog ám, „Sokat próbálgattuk, amíg rájajöttűnk, — magyarázza egyik kézműves. — Sok drága edén káré ment amián " De most aztán tudják, hogyan kell keverni és alkalmazni őket, melyik lesz a másiknak kiegészítő színe az égetéssel beálló színváltozások után. Hét lakat alatt elmondják, hogy a bolti feketét „burusnyánfeketével" keverik ; az előbbi, igen drága, az utóbbi egymagára szürkés volna. A zöldhöz 12, a kékhez 24 súlyrésznyi fehérföldet kevernek, a fent jelzett módon elkészített fekete festékhez még másfél súlyrész vörösföldet kevernek.

Az edényt később fénymázzal vonják be. A fénymáz is drága. A tűzben gyakran megrepedezett, sőt le is pattogott. De a kisér- letező székely rájött arra, hogy 20 kg. fénymázhoz 8 kg. mozsár-