Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Györffy István: Az új magyar művelődés alapjai
Az új magyar művelődés alapjai 101 A NÉPI TÁNC SAJNOS, folkloristáink népi drámáinknak, alakoskodásainknak csak a szövegét jegyezték fel, a mozgással nem törődtek. Ez ugyan még pótolható, mert a magyar nép ma is úgy mozog, mint régen, ám annál nagyobb baj van a népi tánccal. Táncainkat szóval leirni nem lehet. Holmi tánckották is alig használható, durva képet adnak róluk, A magyar tánc főjellegzetessége az, hogy ki-ki vérmérséklete, egyénisége szerint másként járja, A táncgyűjtésnél a zenés szinesfilm-felvételek segíthetnének. S ez igen sürgős ! A népi tánc az utolsó óráit éli, a mai fiatal nemzedéket a nemzetközi tánc már teljesen megfertőzte, A háború előtt a bálokban nagy szerepe volt a ,,csárdás‘‘-nak, melyet a múlt század közepén a középosztály a néptől vett át. Ma már csak néhányperces nyitó-tánccá csökevényesedett. Faluhelyen sokhelyt még él, de a falusi „tánc- és illemtanár“-ok az európai divatos táncokkal örökre eltemetik a népi táncot. Itt persze nemcsak a tánctanítók a hibások. Hibás maga a fiatalság is, mert az követeli a modern táncokat, Leghibásabb persze az a szellem, mely a városokból, közömbössé vált, asszimilálatlan vagy kevéssé asszimilált középosztálybeliektől terjed lefelé, akiknek a magyar nép felé nincs semmi kapcsolatuk, hagyományt nem őriznek, gyökértelenségükben minden nemzetközi „modern" dolgon kapva-kapnak s a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodókat megmosolyogják. Ez a szellemi ragály rohamosan terjed lefelé, s ellene nem használ sem az árvalányhajas, fokosos, vitézkötéses magyarkodás, sem az álmodozó, csodaváró tu- ránkodás, hanem a magyarság tudományosan feltárt igazi népi-nemzeti értékeinek olyan nevelése, melynek sikere a tanítók és tanárok meggyőződésén, beleélésén és lelkesedésén alapszik. A kinevezésre váró tanároknak nemcsak a diplomáját, hanem ilyen irányú felkészültségét is figyelembe kellene venni. Itt is ugyanaz a teendőnk, mint más néphagyománynál. A jól felkészült szakembernek ki kell mennie a falvakra, — de inkább ma, mint holnap, — zenés, színes filmre fel kell vennie mindazokat a táncokat, amelyeket az öregek még tudnak, és ezeket kell bevinni a múzeumokba, hogy feldolgozás alá kerüljenek. Ha a tánc- és zenefolkloristák megállapították, hogy melyek az ősi, jellegzetes magyar táncok, akkor az iskolák ú//dn, zenés filmen, minden vidéknek visszaadjuk a maga táncait, s emellett megtaníthatjuk más vidékek legszebb táncait is. Ha azonban csak falun, a népnek tanítunk tánchagyományokat nem sokat érünk vele. Így csak „Bokréta“ lesz belőle. Hogy a népi tánchagyomány nemzeti művelődésünk egyik eleme legyen, általánossá kell tenni, tehát városon is tanítani kell az óvódától a főiskoláig. Sajnos, amilyen jó kezekben van a népzene ügye, annyira elhanyagolt a magyar népi tánc. Szakembere is alig van. A népi tánc gyűjtése és tanulmányozása tekintetében is még csak a kezdet kezdeténél tartunk.
