Hitel, 1938 (3. évfolyam, 4. szám)
1938 / 4. szám - K. Kovács László: A finn néprajzi mozgalom
A finn néprajzi mozfialom távoli csendes magányban 21 esztendeig — amikor is az egyetem meghívta a finn nyelv és irodalom tanárává — gyűjtögetve és ellátva a környék orvosi teendőit. Közben szaporodott, halmozódott a runó-anyag, de vele együtt nőtt Lönnrot gondji is: mitévő legyen a rengeteg, egymásba fonódó énekváltozattal ? Tapasztalta azonban, hogy a népénekes nem ragaszkodik szóról-szóra a szöveghez, hanem azon változtat- gat, hangulata és tehetsége szerint. Lönnrot a nép fia volt, gondolta tehát, ha a népénekesnek joga van változtatni azon, amit mástól tanult, akkor ugyanezt ő is megteheti, hiszen ő is népénekes, csak ő valamennyi népénekesnél többet tud, hiszen ő nagyon sok énekes tudományát felírta magának. A népénekes, amikor alakít, formál, saját költői tehetségére van bízva, míg ő a legszebb változatokat használja fel. így született meg a Kalevala megszerkesztésének, a runok egységbe foglalásának gondolata. A gyakorlati keresztülvitel akként történt, hogy Lönnrot egymás mellé rakta a tárgy- szerint együvé tartozó énekváltozatokat, kiválasztotta közülük a legszebbet és azt sorról-sorra, jelzőről jelzőre haladva kiegészítette a többi változatból. Ilyenformán teljesebb, szebb változat jött létre, mint a lejegyzettek közül akármelyik és ez a változat, mégis minden ízében népi alkotás. Megfigyelte Lönnrot azt is, hogy amig egyes énekesek csak egyes különálló énekeket tudnak, addig mások egész sorozatokat, egy esemény, egy hős köré csoportosuló ciklusokat ismernek. Ebből kiindulva, úgy gondolta, helyesen jár el. ha a teljessé tett változatokat ő is bizonyos hősök, események szerint csoportosítja, vagyis az egymással összefüggő énekekből éneksorozatokat alkot. Először a Lümminkciinenröl majd a Väinä- möinenröl szóló énekeket csoportosította eszerint az elv szerint- Terve volt, hogy ilyen alapon csoportosítja az Ilmarinenről, Kullervo- ról és más hősökről szóló runokat is, azaz a népköltészet darabjaiból terjedelmesebb költeményeket, époszokat hoz létre. Munkához is látott ilyen irányban, azonban csakhamar felismerte, hogy az egyes énekkörök valamikor együvé tartoztak, csak később szakadoztak el egymástól. Az ő feladata tehát az, hogy ne apró époszokat szerkesszen, hanem rakja össze a széthullott kövekből egységes alkotássá, s így született meg 1833-ban a Runokokous Väinümöisestä (Enekgyüjtemény Väinämöinenröl), amelyet általában A/^u-Ka/ei;a/aoak(Os-Kalevalának) emlegetnek a szakirodalomban. Ez az Os-Kalevala azonban nem jelent meg nyomtatásban, mert 1834-ben) észak-karjalai útján, rábukkant Lönnrot a legkiválóbb énekesre, a világtalan Perliunen Arhippara, akinek az ajkáról napokon át írta a minden eddigi változatnál terjedelmesebb és teljesebb változatokat. Ezek a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb énekek végre teljes világosságot vetettek a hajdan létezett egységes nagy époszra és arra indították Lönnrotot, hogy az Alku-Kalevalát átdolgozza, még teljesebbé tegye. Ezután az átdolgozás után született meg az első nyomtatásban is megjelent éposz, a Kalevala iáikká Vanhoja Karjalan Runoja Suomen kansan muinotsista ajoista (Kalevala vagy régi karjalai énekek a finn nép őskorából) címen i t
