Hitel, 1938 (3. évfolyam, 4. szám)

1938 / 4. szám - Nagy Ödön: Szórvány és beolvadás

270 A/ogy Ödön ahol a legkönnyebb, t. i. a román egyházakban. Ezt nevezzük lelki beolvadásnak, amelyről a szórványlelkészek annyit írtak. Je­gyezzük meg, hogy egy szórvány magyarsága beolvad nyelvileg és fajilag akkor is, ha kellő lélekszámot alkot és gazdaságilag nagyon jól áll, de lelkileg nincs alkalma kielégülni a magyar egy­házban. — De a lélek nemcsak önmagában jelentős tényező, ha­nem abban a vonatkozásban is, hogy táplálója: a hit — gyö­kere minden művelődésnek és közösségi életnek. Ez a tény ért­hetővé válik, ha meggondoljuk, hogy a magyarság a nyugati ke- resztyénségben, annak valamelyik történeti egyházában él. A nyugati keresztyénségnek egészen más az erkölcstana, mint a ke­leti keresztyénségnek. Itt nemcsak dogmatikai különbségekről van szó, hanem külön lelkiségről, amelyet nem lehet letagadni és nem szabad elfelejteni. Ebből a külön lelkiségből táplálkozik a magyar művelődés és közösségi élet. Ezt a lélek-alkati különbsé­get hangsúlyozni kell a román lelkiséggel szemben, mely — meg- f.gyelésünk szerint — akár görögkeleti, akár görög katolikus, egy­ként a bizánci gyökerekből táplálkozik. Azonban még tovább visszük a lelki tényező jelentőségének hangsúlyozását, amikor azt állítjuk, hogy a sokak által külön té­nyezőként említett u, n. „faji öntudat“ — amit mi népi vagy közösségi luvatústudalnak nevezünk — szintén a keresztyén hitben, a hívő ember felelősségtudatában gyökerezik. Mert a keresztyén ember — Isten Igéjének megfelelően — úgy fogja fel a nemzetiséget, mint isteni parancsot, olyan közösségi feladatot, amelyet vál­lalnia kell! Meggyőződésem, hogy ama bizonyos „faji öntudat“ — amelyet valójában politikai öntudatnak kell neveznünk — soha sem teszi képessé a magyarság más részeit, de a szórványbelieket még kevésbbé, a népi hűség!e, népi áldozatosságra és nemzetisegünk bátor vállalására, amelyekre oly nagy szüksége van a beolvadás sodrában élő magyarságnak. Erre egyedül a keresztyén hit élet­formáié ereje képesít. Az egyházaknak, magyar lelkiségünk egyedüli igaz táplálói­nak és formálóinak, sajátos feladatuk van, amelyet ha betöltenek, — ezt nevezzük szórvány missziónak,— legtöbbet tettek a szórványmagyar- ság érdekében. Ámde az egyházak márcsak azért sem képesek elvé­gezni feladatukat, mert a mi magyar közvéleményünk és népünk irá­nyítói mindent az egyházakra bíznak és mindent, az összes ténye­zők terén jelentkező közösségi hiány kielégítését tőlük várják. Ez a másik tévedés ! Valljuk, hogy az egyháznak semmi más fel­adata nincs, mint a magyar lélek táplálása az Igével. Az élettani, gazdasági, műveltségi és politikai tényezők munkálása pedig egész­ségügyi, gazdasági, népnevelési és politikai szervezetünk feladata. A szórványkérdés megkívánja, hogy minden intézmény elvégezze a maga munkarészletét. Egyházaink pedig nem akkor lesznek hálásak, ha vállveregetve elismerik a „nenr.zetmentés“ körül szerzett bok­ros érdemeiket, hanem akkor, ha megszabadítják őket azoktól a hivatásuktól idegen feladatoktól, amelyek akadályozzák eredeti és egyetlen feladatuk teljesítését; a lélek gondozását. 6. Politikai öntudaton azt a közösségi magatartást értjük, amely egy népkőzösség tagjait felvértezi, képessé tészta nemzeti­

Next

/
Oldalképek
Tartalom