Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 2. szám - Bözödi György: Az erdélyi színjátszás
Al erdélyi szinjátszás 147 mosódik, csak halvány árnyalattá válik, mert van valami, szerencsére vagy szerencsétlenségre, amely mindnyájunkat összefog és egységbe tömörít: a nemzetkisebbségi sors. Ennek a kérdésnek a fontossága másodrendűvé tesz minden mást. Ez a társadalmi körülmény a hivatását felismerő színház számára nagy előnyt jelentene, mert lehetővé tenné munkáját, lehetővé tenné, hogy megfelelő darabokkal minden társadalmi rétegű embert egyformán a színházhoz lehessen kötni. Ha van kisebbségi társadalom sajátos életkörülményekkel és sajátos problémákkal, természetes, hogy ennek csak kisebbségi szín- ház felelhet meg. Kisebbségi színház, a maga külön színezetével, sajátos társadalmi, erkölcsi, vagy gazdasági és politikai kérdéseivel. Aki Erdélyben magyar ember, nem élhet más módon, csak ezek között a kisebbségi helyzettel járó kérdések és körülmények között. Színházunk ellenben valami csodaszámba menő rendkívü- liséggel úgy működik és olyan szellemet képvisel, amelyben nyoma sincs annak, hogy kisebbségi emberek számára játszik és nyugodtan megnyithatná kapuit Budapesten, vagy a világnak bármely részén. A darabok irodalmi értékén túl tehát a darabok által képviselt szellem az, ami a legtöbb kivánnivalót hagy hátra és amire a legnagyobb gondot kell fordítani. Ha a színháznak nincs mondanivalója a kisebbségi magyarság számára, természetes, hogy ez a magyarság érdektelenséggel fogadja a színházat. Mivel is érdekelhetnék az üres darabok a közönség komolyabb rétegét, amelynek élete tele van mindennap tépő kérdésekkel ? Mit mondhat a felületes és szórakozni vágyó budapesti közönség számára készülő darab ennek a magyarságnak 7 Színházunk minden mérték, vagy minden helyi szempont nélkül veszi át a pesti színházak darabjait, elsősorban azokat, amelyek ott a legtöbb előadást érték el. Vegyük csak szemügyre ezeket a darabokat, rögtön megismerhetjük az okát, hogy miért nem jár az erdélyi magyarság színházba. A mi színpadunkon is uralkodó budapesti színdarabgyárosok között alig akad egy-két magyar író, de ezeknek a darabjait is ki kell vennünk a tömegből, mint értékesebbeket, az operettek szerzői között pedig éppen fehérholló számba megy a magyar író. Ezeknek a daraboknak a magyar lélekkel és bármely társadalmi osztályba tartozó magyarsággal semmi kapcsolatuk nincs. Közönségük a Budapest lakosságának tekintélyes részét kitevő zsidóság, a maga gyö- kértelen, nemzetközi színezetű szellemével. Kinek a számára hozzák a kolozsvári színpadra ezeket a darabokat ? A felelet is egyszerűen következik, érthető tehát, ha a színház nézőterén a magyarság kisebbségben van, ezúttal a zsidókkal szemben. Ennek viszont azt a magyarázatot adják, hogy a zsidóságnak inkább van pénze és így módja is, hogy ebben a művészetben gyönyörködjék. Hogy a zsidóságnak inkább van pénze, az tagadhatatlan, de az is valószínű, hogy a magyarság körében is akadnak, akiknek volna egy színházjegyre való pénzük, ha azt érdemesnek tartanák erre költeni. Nem akarjuk senki érzékenységét bántani, a zsidóság is, mint
