Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 2. szám - Mester Miklós: Nemzetiségi küzdelmek tanulságai
100 Dr. Mester Miklós azt a veszteséget egyenlítette ki, amelyet a nemzetiségek tőlünk hasonló módon nyertek. Jancsó Benedek, a román kérdés szakértője, aki a tényeket nagyon jól ismerte, nem volt egy véleményen az illuzionista magyarokkal. Már az 1890'es években szembeszállt a magyar közvéleménnyel és hirdette, hogy a román nemzetiségi mozgalmaknak okai távolabbiak és sokkal összetettebbek, mint ahogy azt sokan a felszín felötlő jelenségeiből ítélve megtalálták. Jancsó szemléletében a román nemzetiségi mozgalom olyan jelenségnek tűnik fel, amely a történeti fejlődés irányvonalába esik. A történelmi mozgalmakról pedig tudni kell azt, hogy azokat lehet késleltetni, akadályozni, de nincs olyan földi erőhatalom, amely végső kifejlődésükben meg tudná gátolni. Ezért Jancsó állandóan sürgette, hogy politikusaink gyökerében ismerjék meg a kérdést és lépésről lépésre átfogó, komoly állampolitikai intézkedésekkel — intézményesen — oldják meg azt, mert máskülönben a tüneti kezelés tragédiához fog vezetni. Első munkájában Jancsó komoly kultúrpolitikai javaslatokkal állt elő, de senki sem volt kiváncsi rá. Majd kolozsvári főigazgatóvá való kinevezését is elgáncsolták, így a háború előtt tulajdonképpen koncioly, önálló munkakört Jancsó nem is kapott, és mivel nem volt harcos politikus, megmaradt az elméleti tudományos munkásság mellett, anélkül, hogy újabb konkrét nemzetiségpolitikai javaslatokkal előállt volna. Ha nem tör ki a háború, az események akkor is Jancsónak adtak volna igazat, 1914-től kezdve nem a nemzetiségi harcok el- csendesedése, hanem újabb fellángolása következett volna be, Belpolitikailag a politikai jogok, elsősorban az elodázhatatlan általános, titkos választójog kiterjesztése, és különösen Ferenc Ferdi- nánd állampolitikai terve, külpolitikailag pedig Románia állandó erősödése és Berlinnel való érdekkapcsolata adták volna meg a lökést erre. Nem véletlen, hogy közvetlen a háború előtt Magyar- ország mindenható miniszterelnöke az egész magyar közvélemény és az egész magyar politikai világ ellenére szükségét látta tárgyalni a román nemzetiségi párt vezetőivel egy román-magyar megegyezésről, A megegyezés nem jött létre. Szerintem azért, mert már késő volt, Tisza is éppen úgy elkésett közvetlenül a világháború előtt, mint Kossuth 1849 ben, amikor Világos előtt akart megegyezni a románokkal. A Tisza-féle tárgyalásoknak mára is megmaradt egy igen érdekes, időszerű vonatkozása. Minden cinizmus nélkül, mint tényt említem meg, hogy ma éppen az az államférfi hirdeti külpolitikailag a románokkal való tárgyalás szükségességét, aki annak idején, mint ellenzéki politikus, emiatt Tiszát éppen külpolitikai okokból a leghevesebben támadta és követelte, hogy Tisza a tárgyalások fonalát szakítsa félbe. Ez szerintem azt jelenti, hogy a tények ereje minden emberi erő felett áll és azelőtt idejében meghajolni nem megalázkodást, hanem ellenkezően életrevalóságot és politikai bölcsességet jelent.
