Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 4. szám - Metamorphosis Transylvaniae
332 Transylvaniae metamorphosis nemzeti társadalom, a demokrácia megvalósitása. A tökéletes demokrácia tehát nem jön létre politikai megmozdulások, követelések, szónoklatok nyomán, hanem csak a céltudatos, kitartó társadalmi nevelésnek lehet az eredménye. Minden demokratikus állam épen ezért törekszik a népnevelés mennél szélesebb kiépítésére, mig az elnyomó hatalom azt inkább elhanyagolja. Ha tehát tisztán eszmei szempontból nézzük a kérdést, meg kell állapítanunk, hogy a demokrácia mai életünkben nincs meg, az jelenleg csak elképzelés, ideál és nemzeti nevelésünknek kell megtalálnia azokat a módokat, amelyekkel megközelíthetjük. A Vásárhelyi Találkozó a demokratikus eszmében való hitet hirdette szerte a világba, menjünk most tovább egy lépéssel t foglalkozzunk a demokráciára való nevelés módozataival. Ha először a magyar népnevelősnek csak egyik, megoldásaiban egyszerűbb, de hatásában mind inkább megszűkülő részét, az iskolai nevelést nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy annak irányításában a tanár és tanító személyisége, felkészültsége az alapvető. A nemzetnevelés hatalmas munkájában csak egyik tényező a tanárképzés és habár természetes az, hogy a nevelés munkáját alulról kell elkezdeni, foglalkozzunk ezúttal a magyar tanárképzés feladataival. Ha ugyanis a jövőre való nevelés munkája a nevelőktől függ leginkább, akkor csak az ők megfelelő, korszerű előkészítésétől várhatjuk az egységes szellemű, jövőbe néző nemzetnevelés megvalósulását. A tervszerű nevelési munkának első lépése tehát a nevelői réteg kiképzése és pedig főleg a legfelsőbb, legteljesebb műveltségű rétegnek, a tanárságnak, mert tőle függ a kultűrkincs továbbadása és terjesztése. Megkapja-e a Romániában tanuló fiatal tanárjelölt-nemzedék magyar kérdéseinknek azt az ismeretét, amire szüksége van, hogy hivatását végezve a magyar társadalom szellemi átalakulásáért küzdhessen? Erre sajnos csak azt felelhetjük, hogy nem. A kérdés fontosságát ugyan a közhatalom-változás után azonnal meglátták, amikor a magyar egyetem és magyar tanárképző kérdése is fölkerült, intézményes megoldás azonban azóta sem történt, A magyar társadalom egyetemi hallgatóinknak anyagi szükségleteire gondolva meghozta a maga áldozatát, amikor tehette, de hogy tőrténik-e valami azoknak az ifjaknak szellemi irányítása érdekében, akiktől jövője alakítását várja; az kevéssé foglalkoztatta. Amikor szellemi életünk tovább-fejlesztése került szóba, akkor sokkal többet tárgyalták a tudományfejlesztés és tudósképzás kérdését, mint ami ennek tulajdonképen alapja lehetne: tanárjelöltjeinknek a magyar műveltségben való nevelését, A legegyszerűbb és könnyen megoldható kérdésekben is szinte egészen magukra voltak hagyatva tanárjelöltjeink az utolsó időkig: nem kaptak irányítást arra nézve, hogy milyen szakokat válasszanak és így az utánpótlás sokszor fennakadásokkal járt, most pedig egyes szakokon túlzsúfoltság állott be. De honnan gazdagítja magyar kultúrkincsét, honnan ismeri meg nemzete mai kérdéseit egy romániai magyar tanárjelölt? Erre hirtelenébennehéz volna válaszolni, de maga a tapasztalat sajnos gyakran azt
