Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 4. szám - Metamorphosis Transylvaniae
A Vásárhelyi Találkozó hatása 323 széde. Különös súlyt helyezünk erre, mivel Figus Albert az első felelős pártvezető, aki a V. T. kérdését nyiltan és részletezően fejtegette. A szatmári Újság terjedelmes közleményéből idézhetünk. Miután az előadó számbaveszi a V. T. határozatainak azt a részét, amely népközösségünk életegységének megvalósulását hivatott szolgálni, kijelenti: „Amikor az erdélyi egyetemes magyarság előtt egy ilyen eszményi terv felmerül, nem lehet és nem szabad ez elé akadályokat gördíteni, mert a legnagyobb bűn az ifjúságot ideálizmusából kiforgatni, lévén ez az időnek elvitázha- tatlan kizárólagos joga... Megdöbbentően igaz az, amit az ifjúság erdélyi magyar intézményeink egymásközti féltékenykedéséről és széthúzásáról megállapít. Annak, aki közelebbről ismeri országos jellegű, vagy akár kisebb jelentőségű magyar intézményeinket, meg kell állapítania róluk, hogy bár nemzetkisebbségi szempontból hatalmas erőt képviselnek, de ezt az erőt a széthúzással, féltékenykedéssel a minimálisra csökkentik és személyi hiúságokkal szétforgácsolják. Csak ha ezt a tényleges helyzetet mérlegeljük az adottságok szerint, akkor tudjuk felmérni az ifjúság elgondolásának óriási horderejét, mely a társadalomátalakítás egyik eszközéül a magyar intézmények összpontosításának gondolatát teszi... Ha végigolvassuk az ifjúság közművelődéstörténeti, statisztikai, gazdasági tanulmányait, népnevelési iránykitűzését, csak akkor tudunk tiszta fogalmat alkotni ifjúságunk szent akarása felől, csak így tudunk tiszta képet alkotni s mennyi kisebbségpolitikai célkitűzést kell rendszerbe foglalnunk — talán egy vagy több évtizedre kiható politikai program számára... Talán egy évszázadra van reászabva a V. T. társadalomalakító terve i a mi időnkre talán csak egy lélekzetnyi jut belőle, amit becsületesen meg kell valósítani, hogy rajta még az ifjúságot követő nemzedék is építhessen“. Figus Albertnek ez a megnyilatkozása abból a sorból való, amelynek egyik erőteljes példája annakidején a Magyar Kisebbség október ló.-í vezetőcikke volt. A ROKONSZENVNEK MEGNYILATKOZÁSA mellett azonban maradt idő és energia az ellenvélemények hangoztatására is. A baloldal, nevezetesen a szociáldemokrácia vezérkarának harci riadója pillanatnyilag hidegen hagy. Keresztény és nemzeti érdekeink védelmében soha nem is gondoltunk arra, hogy a nem keresztény és nem nemzeti, életünktől idegen hitvallás alapján álló, profesz- szionális munkásvezetőket meggyőzni, útjukból kitéríteni oly könnyen lehetséges volna. Ámde számoltunk egy adottsággal, azzal, hogy a magyar munkás ma már nemcsak szociális alany, hanem mindinkább nemzeti mártírrá lesz, s a nemzetvédelmi törekvések lábrakapása óta a magyar munkásságban — a tömegekben I — mind nagyobb és nagyobb a kívánkozás egy, a számukra megoldást nyújtó nemzeti életkeret felé. Az utat nem ismerik, A V. T,-nak a munkáskérdésben hozott határozata éppen ezért a munkástömegekhez szól. A magyar munkástömegeknek egyelőre a kenyér a fontos, de csakhamar egzisztenciálissá válik a nemzetközösség soraikat erősítő támogatása is, „Valljuk — mondta ki a V. T. — életünkben a
