Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 2. szám - Mester Miklós: Nemzetiségi küzdelmek tanulságai
Nemzetiségi küzdelmek tanulságai 103 miniszter is tárcát vállalt, de azok nem képviselték és politikailag ma sem képviselik az erdélyi románságot. Természetesen azt sem lehet elhallgatni, hogy az erdélyi román nemzeti párt politikája a gyulafehérvári határozatok óta a mai napig nagy változáson ment keresztül. De ez a változás nem olyan nagyarányú, mint például a duálizmus korában a függetlenségi párté, amely még 1867-től 1870"ig a Kossuth-féle emigrációs nemzetiségi politikát hirdette, A nemzeti parasztpárt, amelybe később beleolvadt a háború előtti erdélyi román nemzeti párt, — amely párt tehát ma is aránylag a legközelebb áll a régi erdélyi politikai hagyomá* nyokhoz, — rövid 4 éves kormányzása alatt aránylag a legtöbb életlehetőséget nyújtotta a kisebbségeknek. Bevezette a decentra" lizációt a közigazgatásban, bármilyen keveset, de állami segélyt adott a kisebbségi iskoláknak, rendezte az esküt nem tett kisebbségi és elsősorban a magyar kisebbségi köztisztviselők nyugdíjügyét. De a nemzeti parasztpárt sem híve a regionálizmusnak, tehát a mai Románia keretében még román vezetés mellett sem hajlandó egy autonom-Erdélyt megtűrni, bár az állami decentralizáció elvét ma is hirdeti. A többi számottevő párt még ezt a csekély köz’gazgatási engedményt sem hajlandó megadni. De arra is el kell készülni, hogy a nemzeti parasztpárt esetleg idővel kisebbségi programját teljesen feladja* Lassan eltávoznak a régi román nemzetiségi vezérek az élők sorából, és ki tudja, az új román nemzedék könnyen ráléphet arra az útra, amelyen Deák és Eötvös halála után a 67-es korszak magyar nemzedékei jártak. Engem az erdélyi magyarság sors ma nem az Anghelescuk, Onisifor Ghibuk miatt aggaszt, hanem azért, mert nem látom az elszánt magyar ellenfeleket: a magyar Ratiu Jánost, Lucaciu Lászlót, Vlad Aurélt, Goldis Lászlót, Maniu Gyulát vagy hogy még sokkal közelebbi példát említsek, nem látom az erdélyi magyar Bleyer Jakabot és Basch Ferencet. Nincs társadalom, amelyet tevékenyebbé, harcosabbá kellene tenni, mint ^ ma is teljesen passzív erdélyi magyar társadalmat, amelynek politikai téren ma sincsenek meg a népvezérei, a lelkes, önfeláldozó agitátorok ; a gazdasági és kulturális téren viszont hiányoznak a szilárd, ellenálló intézményei. Legfontosabb kultúrszervezeteink i az egyházak körülbelül abba a sorsba jutottak, mint aminőben a gör. kát. egyház volt Klein Innocentius fellépésekor. Akkor Klein Innocen- tius az ellen harcolt, hogy a gör. katolikus papokat jobbágyi szolgálatra ne kötelezzék-
