Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)
1936 / 3. szám - Szűcs Elemér: Magyar sport Transylvániában
228 Szűcs Elemér hivatásos labdarugót foglalkoztató kereskedelmi vállalkozássá. Egyrészük vagy teljesen megszüut, vagy egészen jelentéktelen szerepet tölt ma már be, sőt vannak közöttük olyanok is, melyek papíron ugyan még sportegyletek, de tagjaik élelmes vállalkozók által berendezett klubok általánosan ismert romi- vagy bridzs- csatáiban élik ki sportszenvedélyüket. Mások viszont beszüntetve összes többi szakosztályaik működését, kizárólag labdarúgással foglalkoznak, annál is inkább, mert a többi sportok nem hoznak megfelelő jövedelmet, A labdarúgásból befolyó jövedelmek fölött viszont a profivállalkozók rendelkeznek, akiknek nem érdekük a többi sportágak fejlesztése, így állott elő az a mai helyzet, hogy az úszástól eltekintve Transylvániában a több mint ötven ma is létező magyar jellegű sportegyesület közül atlétikával számbajöhető mértékben csak kettő, vívással három-négy, korcsolyával egy, tornával kettő, tenisszel nyolc-tíz egyesület foglalkozik mindössze, noha mindeniknek alapszabályaiban a többi sportágak űzése is elő van írva. Ilyen körülmények között nem is lehet reménykedni abban, hogy régi versenyzőink visszavonulása után versenyeredményeik még tarthatók lesznek. Egyleteink nagyrésze — miként mondottuk — csak labdarúgással foglalkozik, de ezek sem amatőralapon, S bár a labdarúgás hasznos és tömegvonzó sport, de ha elsősorban üzleti és nem testnevelési célokat szolgál, úgy a tömegek nevelése elmarad. Pedig azzal a pénzzel, amelyet ezek felemésztenek 15—20 ember foglalkoztatására, összefogás és céltudatos vezetés mellett ma már nagyon sok faluban és külvárosban ezres tömegek sportolhatnának — vasárnapi korcsmázás helyett. Ez egyrészt megoldaná legnehezebb népegészségügyi problémáinkat, másrészt a lelkesítő bajnoki teljesítmények felmutatásához szolgáltatná a szükséges utánpótlást. Mert az kétségtelen hogy a tömegekben él a testedzés vágya, bizonyítja ezt városon a természetjárás, kirándulás terjedő szokása, falvainkban pedig az az egy-két sportünnepély, melyet nehány lelkes ember gazdanapok vagy más ritka alkalmakkor rendezett igen nagy sikerrel. Ezt a vágyat, ezt az érdeklődést kellene fejlesztenünk minden áldozat árán is és akkor nem kellene megdöbbennünk azon, hogy a székelyeklakta megyékben ma alig akad eredményesen dolgozó sportegyesületünk. Pedig hogy mennyi őstehetség van köztük, mutatják az onnan elszármazott Lőrincz Mártonok, Bodosi Mihályok és mások, nagyon sokan. De nem akarjuk csak a labdarúgás számlájára írni mindazokat a bűnöket, amelyek idejuttattak, mert voltak és vannak, sajnos, kevésbbé menthető egyéb bűneink is, melyek a kezdeti, nem rosszhiszemű céltévesztés mellett döntőleg befolyásolták sportéletünk lezüllesztését. így legelső bűnünk volt, hogy mindjárt a közjogi változás után nem hoztuk létre a romániai magyar sportegyesületek szövetségét úgy, amint azt Csehszlovákiában nem mulasztották el megtenni. Valljuk be, hogy ilyen irányú kísérletet sem akkor, sem azóta nem tettünk, Talán-talán még ma sem lenne késő egy ilyen politikai vonatkozásoktól teljesen mentes szövetség összehozását megkísérelni, hogy a romokon újjáépülhessen kisebb-
