Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)
1936 / 3. szám - Vita Zsigmond: Nemzeti hivatástudat irodalmunkban
NEMZETI HIVATÁSTUDAT IRODALMUNKBAN A NEMZET ÉLETÉNEK válságos szakaszaiban a már rég elfeledettnek hitt kérdések ostromolják meg ismét az irodalmat sürgető kényszerűséggel. Ha a nemzet élete változáshoz jutott, sorsának alapvető kérdéseit kell ismét feltennie, hogy a jövő jobbra vagy balra fordítása felett dönthessen. Milyen szerepe lehet az irodalomnak a sors zaklatott óráiban, maradhat-e továbbra a hideg nyugalom fölényes távolságában, hogy az eseményeknek csak szemlélője és megörökítője legyen, vagy küzdenie kell-e a jövendő formálásáért a jelen egész súlyát és kötelezettségét vállalva ? A kényelmes megoldások sohasem csábíthatják a művészt, aki tudatában van annak, hogy írása mindig tett, amelyet ezer szállal kötöz magához a vele együttélő közösség, az táplálja észrevétlenül és akarata ellen is és abban hullámzik tovább minden elejtett szava, szüntelenül emlékeztetve a felelősségre, A tett felelőssége elől menekülni nem lehet, a nemzeti közösség kötelező ereje megnő a válság óráiban és így vagy elsorvad az irodalom, vagy vállalja a jövőért való harcot a nemzet szolgálatában. A kérdés csak az lesz ekkor; milyen formában lesz szolgálat az írás, hogyan harcolhat az író, mit vár tőle a nemzete és mit kell adnia a nemzetnek ? A világháború után ismét erejére és öntudatára ébredő Európában a nemzeti eszme jegyében szervezkedő nemzetek között a hivatástudat kialakítása vált egyre fontosabb kérdéssé. A faji felsőbbrendűségre épített hivatástudat a nagy nemzetek hatalmi törekvéseinek lett egyik, a tömegek előtt hathatós támogatója ; ez a hivatástudat a nemzet egységgé formálását és harckészségét, küzdőképességét erősítette. Kisebbségi nemzet ilyen hatalmi törekvésekkel összekapcsolódó hivatástudatra természetesen nem gondolhat, a hivatásnak politikai értelmezését már eleve elvetve azt egészen szellemi, eszmei síkra kell átvinnie. A hivatáskérdésnek itten a csüggedés, reménytelenség, iránytalanság idején nő meg a jelentősége, amikor a nemzet a megkapaszkodás és új életkezdés szükségét érzi. A TRANSYLVÁNIAI életbe is 1919 után, a kereső évek nyugtalanságában hatolt be a hivatáskérdés, hogy az élete értelmét, szilárd alapját elveszített magyarságnak új hitet, lehetőségeket és célt adjon. Az föld kötőerejét, a megkapaszkodás parancsát, nemzeti műveltségünk jelentőségét és hivatását kellett fel
