Hírünk a Világban, 1962 (12. évfolyam, 1-3. szám)
1962 / 2-3. szám
Fall-Winter • 1962 • ősz-tél XII. évfolyam, 2-3. szám HÍRÜNK A VILÁGBAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: P. O. BOX 1005 WASHINGTON 13, D. C. MAGYAR KULTURÁLIS FIGYELŐ Hungarian Quarterly — Revista Hungara Revue Hongroise Előfizetési dij: Északamerikában egész évre $ 3.00. Más országban havi két postai coupon. Kodály Zoltán Irta: VERESS SÁNDOR Hírünk a világban (de tegyük mindjárt hozzá: jó hírünk a világban) — e mai jóhírünkért keveseknek tartozik a magyarság többel, mint századunk két nagy zenészének, Bartóknak és Kodálynak. Nem mintha jóhírünket a tudományok, művészetek, a költészet és irodalom ragyogó magyar képviselői nem öregbítették-terjesztették volna a világ művelt nemzeteinek körében már régtől fogva. Csakhogy amíg a tudományos eredményeket jobbára csupán egy szűk szakközönség ismeri, költészetünk és irodalmunk pedig minduntalan a más nyelvekre való átültetés kínai falába ütközik, addig korunk két zenei géniuszának megadatott olyan nyelven szólhatni a világ minden emberfajtájához, amely nemzetfeletti idiómájánál fogva általánosan közérthető. És így, mindenkinek érthető nyelven kimélyítvén jóhírünket, önkéntelenül és közvetve hozzájárultak ahhoz is, hogy ma hírünk a világban lényegünk teljes valójának hamisítatlan képében hódít meg egyre szélesebb kultúra-területeket. Sőt ez annak ellenére történik, hogy egy rögeszmeszerűen szűklátókörű, Európaellenes, reakciós politikai hatalom egy egészségtelen beltenyésztés provincializmusának dogmatikus kereteibe próbálná — ha tudná — a szellem elnyomhatatlan szabadságigényét kényszeríteni. Ha százegynéhány évvel ezelőtt még időszerű volt a költői mondás, hogy: “A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely”, akkor ma, amikor a progresszív életformák és a technikai fejlődés az emberiséget mind céltudatosabban egy nagy család világot átfogó körének kialakulása felé viszi, a magyarság mai különös világhelyzetében Vörösmarty szavainak sincs meg már az akkori aktualitása. Mert éppen az a szellemi Magyarország, amelyet elnyomhatatlan szabadságeszménye emel a földrajzi határok fölé, ma e geográfiai adottságoktól függetlenül helyét a nagyvilágban éppúgy megtalálta és betölti, mint szögesdróttal körülvett fizikai otthonában. Elmek a szellemileg a nagyvilágon egységes, de földrajzi diaszpórájában sokhazájú magyarságnak képe mintha szimbolikusan tükröződnék a két nagy muzsikus, Bartók és Kodály egyéniségében, ebből következő életútjukban és történehni jelentőségükben. Egy életen át tartott barátságuk folyamán lényegében azonos célkitűzéssel, de egymást munkásságuk minden területén kiegészítőén töltötték be magyar és európai sorshivatásukat. És amikor életútjuk — mint mindannyiunké — elérkezett a nagy keresztúthoz, akkor is ezek a monisztikus, de bifilár, egy törzsből fakadó s kétfelé ható belső erők határozták meg elrendeltetésük további sorsfordulóját: Bartók a diaszpórába vitte magával a szellemi Magyarországot, Kodály az országhatárokon belül tartotta ennek tüzét életben. Alkati lényegükből és művészetük esszenciális tartalmából következett ez a szimbolikus értelmű szerepfelosztás, ez a magyarságszolgálat — egyiküknél az országhatárokon kívül, másikuknál azokon bévül. Bartók művészetében mind népzenei, mind az európai múlt vetületében rendkívül sok hatás olvadt össze egységes egyéni stílussá. Kodály zenéjének forrása ezzel szemben anynyira és oly kizárólagosan a magyar talaj mélyéből fakadt, hogy ezzel szemben minden más ér, amely ebbe a folyamba vitte termékenyítő csíráit, szinte csak másodrendű szerepet kapott zenei nyelvének kialakításában. Ezért nincs nagyobb tévedés, mint a két mes-
