Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-07-01 / 4-5. szám
12 Bibliográfia Három alkalommal különös erővel tör elő a műből a részvét hangja: először, amikor a török uralom hatásait összegezi, igazat adva Szekfünek, aki ebben látta minden elkövetkező magyar szerencsétlenség forrását; másodszor a Rákócziról, a magyar történelem « legtisztább » alakjáról szóló fejezetekben; harmadszor pedig az első világháborút követő békével kapcsolatban, amikor « francia makaccság, amerikai tudatlanság és angol közömbösség erősen munkálkodtak a világ jövőjének aláaknázásában. Az első igazi áldozat Magyarország volt, amely bolondul hitelt adott a wilsoni csalásnak ». Sinor nem riad vissza erős szavak használatától, semmilyen irányban sem... Az előszóban könyve célját abban jelöli meg, hogy « megteremtse az előfeltételeit annak, hogy a jövőben valamivel kevésbé eszelősen kezeljék majd Magyarország és Keleteurópa ügyeit, mint ahogy az szokásos volt az elmúlt fél évszázadban». Ha ez nem túl nagy igényű célkitűzés egy könyv számára, akkor úgy tűnik, hogy Sinor műve alkalmas az elősegítésére. (Taborsky György) Kisjókai, Erzsébet. Lázadás; regény. (Magyar Géniusz Sorozata) 2 ed. Brüsszel, Magyar Ház, 1959. 307 p. Különös, kettős-lelkű emberek vagyunk mi magyarok. Nem hiszem, hogy lenne még egy nép, amelynek lelkében olyan harmonikusan simulna össze két világ: a Kelet és a Nyugat. Kelet, ahonnan jöttünk, amelynek emlékeit hoztuk és őrizzük és Nyugat — ahová megérkeztünk, amelybe beilleszkedtünk, amely egy évezred óta életkeretünkké lett. S talán, éppen e kettőségnél fogva, senki se vállalkozhat oly magabiztosan két különböző világ összecsapásának ábrázolására, mint éppen a •— magyar iró. Valószinű, Kisjókai Erzsébet, amikor uj regényét, a «Lázadás»-1 irta, nem gondolt erre a kettőségre, de ösztönösen is két különböző világ összeütközésének ábrázolására vállalkozott. Hisz a Lázadás két főhőse — s ezúttal csak az ünnepelt énekesnőre és a holland hegedűművészre gondolunk — két merőben ellentétes világot, képvisel. A holland, a maga kispolgári életstílusával — melyet ragyogóan ábrázol az Írónő — és a magyar, a maga szertelenségeivel, lázadó temperamentumával valóban két szélső pólust jelent. Nemcsak a földrajzi távolság, nemcsak a különböző történelmi múlt, nemcsak a különböző faji képletek jelentik ezt a különbséget, hanem valami más is. Vájjon találkozhat-e két különböző világ? Kisjókai regényében nem tud egészen pontos választ adni, mert — nem is lehet. A regény hősnőjének lánya — a kissé szeleburdi, könnyelmű, temperamentumos, talán üres lelkű? — tipikus pesti lány, nem találja meg helyét Hol-j landiában és egyre távolabb kerül vőlegényétől, egyre inkább érzi, hogy nem is találkozhatnak össze sohasem. Az aszszony, a maga érettebb világszemléletével, humanizmusával, és —• nem utolsó sorban! —< művész-lelkületével könnyebben meg tudja találni a kiegyenlítődést, a szintézist. Kisjókai regénye a második világháború előestéjén és a nagy világégés első akkordjainak idején játszódik le. Nemcsak a világ viharzik, a lelkek is viharzanak. Egy társadalmi képlet, egy életforma felbomlása indul meg, feltartóztathatatlanul s hogy miképpen reagálnak erre az emberek, azt — temperamentumuk határozza meg. A háborús Budapest felső köreinek könnyelmű cinizmusa mögött ott van az egész korszaknak legsúlyosabb problémája is. Két világ csap össze a regény lapjain minduntalan. Nemcsak a holland és a magyar, hanem az anya és a leánya is. Ki lesz a győztes? Nem tudjuk meg végül se, mert az ilyenféle küzdelmekben nincsenek győzők és legyőzőitek. Amikor az Írónőnek első regénye, a « Bérház » megjelent, sokatigérő prózairóként mutatkozott be a hivatott — költő. Most, amikor új regényét olvastuk,
