Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-07-01 / 4-5. szám
10 Bibliográfia KÖNYVISMERTETÉSEK Sinor, Denis. History of Hungary. London, Allen & Unwin, 1959. 310 p. « Azokban az angol művekben, amelyekben utalni kell Magyarországra, nemcsak a következtetések elévültek, primitivek és gyakran indokolatlanok, de igen sokszor maguk a tények is hibásak ». E szavakkal vezeti be a szerző pár hónappal ezelőtt megjelent munkáját. Ebben kettős feladatot ró ki magára: az általános érdeklődésű olvasónak egy elbeszélő történelmet, a történésznek pedig egy megbízható kézikönyvet akar a kezébe adni. Denis Sinor, aki Bombayben és Cambridgeben folytatott tanulmányai után jelenleg a Cambridge-i egyetemen az altáji nyelvek lektora, kitűzött célját nagy mértékben meg is közelitette. Bár a szerző a történészek kedvéért talán kissé túlterheli az átlagolvasót részletekkel, a történész dolgát sem teszi könnyűvé : sok szükséges utalást elhagy s ami még lényegesebb, bibliográfiát sem csatol a műhöz. Ez utóbbit egy későbbi kiadás talán könnyen pótolhatná. Mindez azonban mellékesnek tűnik a mellett, hogy egy idegen írónak korrekt, jól informált és színvonalas «Magyarország története» kerül az angolnyelvű olvasó kezébe. S miután e mű előadás módja világos, stílusa lendületes és okfejtése mindvégig magas intellektuális síkon marad, megjelenése méltán mehet eseményszámba — legalább magyar szempontból. Sinor könyvének megjelenését valóban eseménynek tekinthetjük. A szerző felkészültsége tiszteletet parancsoló. Tényekben hibát nem igen lel az olvasó (az utolsó lapokon — 295 és 301 — van egy súlyos elírás: Magyarország német megszállását 1943 márciusába helyezi). Sinor ismeri a nyelvet s így nem esett nehezére magyar forrásmunkák gyakori felhasználása (ezt illusztrálja pl. hogy III. Béla «névtelen» jegyzője «Master P. »-ként szerepel nála). Otthonossága történelmünk gyakran oly bonyolult útvesztőiben is szemmellátható. Ez talán a három részre szakadt országról szóló fejezeteiben tűnik ki a legjobban. Meglepő a sűrűn szedett, de aránylag csekély lapszámú könyv részletekben való gazdagsága. Szerkezete kiegyensúlyozott: a kötet közepén még csak Mohácsnál vagyunk, a végén 1945-ben. Egy négy oldalas kronológia és egy kilenc oldalas név- és tárgymutató fejezi be a művet. Bár Sinor elsősorban politikai történetet ír, társadalmi, kulturális és gazdasági tényezők vizsgálatáról sem feledkezik Meg. Jóindulata kétségtelen, de könyve történelem, nem apologétika. Szókimondó mind az elismerésben, mind a bírálatban. Következtetései, általánosításai valószínűleg nem minden olvasójában találnak majd egyforma visszhangra, de értékesek és szinte mindig elgondolkoztatóak. Történelmünkben több fényes magaslatot lát, melyekről a zuhanás nagysága és gyorsasága a tragikum erejével ragadja meg. A magaslatok: az Árpádkor, az Anjouk kora, a reneszánsz és a reformkor. Az Arpádházat előnyösen hasonlítja össze a világtörténelem nagy dinasztiáival. Érdekes Géza fejedelemnek talán a megszokottnál erőteljesebb vonalakkal megrajzolt alakja. «Az előfutár szerepe némileg hálátlan » — írja róla. Géza mellett elsősorban a két szent király, Kálmán és a Bélák azok, akikben a dinasztia fényét ragyogni látja. Az Árpádok, Anjouk és Mátyás uralkodása kapcsán olvassuk az « elkerülhetetlen » következtetést, hogy « amíg nemzeti jellegű, az abszolút kormányzat a legeredményesebb Magyarországon... Idegen hatalmi törekvések rendszerint ugyan-
