Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1959-01-01 / 1-3. szám

Hírünk a Világban 7 A kiállítás az állami egyetem, a Uni­versity of the Philippines legszebb épületé­ben, az óriási Liberal Arts College földszint­jén és első emeletén volt elhelyezve. A kiál­lítási hely elosztásánál viszont már igazán szerencsések voltunk. A földszintről az első e­­meleti óriási csarnokhoz vezető lépcsöház egyenesen nekivezetett a magyar kiállítás­nak. Több látogatónk is volt, mint akárme­lyik másik országnak. Kár hogy valamiféle számláló berendezés nem volt elhelyezve. Pedig India Kina, Japán, az indonéziai és Philippine szigetvilágok sokezerévek kul­túrája mutatkozott be az egymásután követ­kező csodálatos szobákban és fülkékben. Hát­ha még lett volna, aki szervezi és finanszí­rozza a magyar kiállítást, úgy mint a másik 29 országét, nempedig egyetlen magyar csa­lád és annak filipino és ceyloni barátai segí­tettek volna csupán... . Magyar házi-szőttesek, kézimunkák, azu­tán mintegy száz színes kép a magyar vidé­kek népviseletéről, fazekasiparról, faragott bútorokról, hímzésekről ábrázolták a sajátos motívumainkat. Százszor meg százszor kel­lett megmagyarázni az egyes ázsiai népi kul­túrával való hasonlóságunk történelmi hátte­rét. Még soha életemben nem láttam annyi csodálkozó embert mint ezen a héten, ami­kor a mi népi kultúránk Középázsiáig vissza­nyúló gyökereiről beszéltünk. És alig szerez­hettünk volna mással több barátot, egész é­­letre szóló igaz barátot, mint ezeknek az ál­talunk jól tudott de eleddig jobbára elhallga­tott történelmi tényeknek a feltárásával. Any­­nyi kiállítási meghívást, előadási és cikkirási invitációt kaptunk, annak lebonyolítás bizony még egy jólmüködö intézmény számára is túlsók tennivalót adna. Buda és Pest egy-egy tablón 15-15 képen volt látható, azután mintegy 20 fénykép ábrá­zolta a vidéket. A művészi kiállítású budapesti képektől jobbra látható volt a négy nem olyan művészi fénykép, ami a város utcáin készült 1956 október végén és november e­­lején. A mozi előadás sorozatban számunkra adó­dott alkalmat sajnos nem tudtuk kihasználni, mert nem volt filmünk. Az ünnepi hetet befejező « International Night »-nak is volt magyar száma. Az Inter­national Club tagjai megtanultak két magyar népdalt erre az alkalomra. Bartók és Kodály gyűjtései népszerűvé váltak az ázsiai diákok között, mert — mint mondták — csak a szö­veg nyelvezete idegen, de a pentaton muzsi­ka igen ismerős fülüknek. Azóta itt is ott is dúdolják vagy fütyülik hogy « Úgy tetszik hogy jó helyen vagyunk itt, úgy tetszik hogy máskor is voltunk itt. . . » A rádióállomások is szívesen veszik elő ezt a hangszalagot is­mételten. Tény az, hogy Ázsiában szívesen látott vendégek voltunk az elmúlt év során. Hason­lattal élve azt mondhatnám, hogy végellát­­hatatlan szűz földek termik itt meg a beve­tett magot, százmilliói a fogékony, nyiladozó lelkeknek keresik, kutatják az emberi boldo­gulás útját. Rajtunk is áll, hogy kerül-e jó mag ebbe a talajba. És itt találkozik a ma­gyar érdek, az ázsiai érdek, az egész szabad világ érdeke. Horváth János (Manila) BÍRÓ LAJOS: Én itt csak bányász vagyok, (új-Guineából) ki tördeli és napvilágra hor­­ja a durva sziklát, miből avatottabb kezek választják ki a drágakövet s illesztik be a természettudományok ékes koszorújába. Érzem és tudom, hogy minden magyar termé­szettudós együtt érez velem akkor, mindön e távoli világ­részben abban a reményben küzdőm és dolgozom, hogy majdan örömmel és büszke­séggel mutathassak rá: ime ezeket a természeti kincseket egy ismeretlen világrészben magyar ember kutatta fel, ma­gyar természettudósok ismer­tették meg a tudományos vi­lággal, az eredeti és mértékadó darabok magyar gyűjtemény tulajdonai s bármely nemzet­ből való későbbi tanulmányo­zója a messze tájnak nem nél­külözheti többé a magyar iro­dalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom