Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-07-01 / 4-5. szám
űrünk a Világban. 5 A Philharmonia Hungarica Sok magyar muzsikust játék közben örgetett fel a forradalom zajos hírnöke, i géppisztoly kattogása. Beledörömbölt •itmusukba s feldöngette bennük az ihajtott szabadság reményét. De a varázslatos szabadság ujjongó Crédóját nár a prelüdnél beléjük fojtotta a forradalom véres letörése. A magyar forradalom, mely erősen negrázta a tehetetlen Nyugatot, felbecsülhetetlen szolgálata mellett, tehetségében egyedülálló kulturális anyagot is produkált a borzalmaktól megviselt hétszázezer menekültje között. Ebben a kulturális anyagban ott volt több száz kitűnő zenész; köztük előadóművészek, Vlagyarország legjobb zenekarainak koncertmesterei, szólistái, jó nevű hangszeresei, énekesei, karmesterei is. Az elmenekült zeneművészek gondolataiban a Nyugat a szabad művészeti élet nyújtotta lehetőségeket csillantotta fel. Remélték a külföldi zenekarokba, kamara-együttesekbe való bejutást, a régen óhajtott koncert-turnékat, szélesebb zenei köröknek, új országoknak, a nyugati zenei világnak meghódítását s elismerésének elnyerését. De ezek az egyéni álmok, amik a menekülés veszélyei között születtek meg, a művészekben egyre inkább átformálódtak egy magyar zenei összefogás tervévé, ahogy a vasfüggönyön átjutva mind többen és többen szereztek egymásról tudomást. Legtöbben hangszer nélkül voltak kénytelenek hazájukat elhagyni, mások egyetlen csomagukat, hangszerüket szorongatva kuszták át a határt. Azonban hangszerrel, vagy hangszer nélkül egyet mindannyian magukkal hoztak; tehetségüket s a zene rajongó szeretetét. Ezeknek az egyéni értékeknek összefogására és egységgé teremtésére Rozsnyai Zoltán vállalkozott. Rozsnyai Zoltán 33 éves kora ellenére is kiváló zenei karrierre tekint vissza. Tehetsége, ami már 10 éves korában mint csodagyermeket vitte a közönség elé egy Mozart zongoraversennyel, csiszolódott Dohnányi Ernő (jelenleg Tallahasseeben a Florida Állami Egyetem professzora) vezetése alatt. Több sikeres otthoni nyilvános szereplés után 16 éves korában, mint díjnyertes került vissza a firenzei zongoraművész versenyről. Már fiatal középiskolás korában Bartók Bélától vett órákat, amik egész életére kihatóan inspirálták. Olaszországban Carlo Zecchi mellett tanult, s a zeneszerzési tanszakot Budapesten, Veress Sándor (jelenleg a berni konzervatórium tanára) irányítása alatt végezte. Ugyancsak szenvedéllyel tanult orgonát is és a karnagyképző tanszakot Ferencsik Jánosnál, otthon élő legnagyobb karmesterünknél végezte. A Debreceni Operának, a második legnagyobb magyar társulatnak, három évig volt vezetője. A miskolci és pécsi szimfonikusokkal való sikeres karnagyi működése után átszervezte s vezetője lett a Győri Philharmonikus Zenekarnak. Bár utolsó állandóbb állomása Győr volt, 1955-ben kinevezték a Budapesti Magyar Filharmóniai Társaság másodkamagyanak Ferencsik mellé. 1956 nyarán Rómában, a nemzetközi karmesteri versenyen az első három közt végzett. Ennek eredményeképen külföldi meghívásokat kapott s többek közt a legrégibbnek ismert zenei szervezetnek, a világhírű római Santa Cecíliának zenekarát is dirigálta. Körútjáról 1956 október 19-en a forradalom kitörését megelőző moraj ló napokban érkezett vissza Magyarországra Forradalom alatti magatartása, igaz, hazaszerető magyaré volt, mint az azt megelőző nehéz éveken át, amikor sohasem alkudott meg a rendszerrel. Bár tehetsége miatt nyitva állt részére a közeli Nyugat, ahonnan mind több és több meghívást kapott vendégszereplésre, mégis elmenekült. November 15-én nekiindult ö is, maga mögött hagyva hazáját s mindenét.
