Hirünk a Világban, 1957 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1957-04-01 / 4-6. szám
6 Hírünk a Világban A bécsi Grosses Konzerthausban tartott hangversenynek igen nagy sikere volt. Ezt megelőzte Badenben a főpróba, másfélezer osztrák előtt. Ráadásul a Rákóczi-indulót játszották és amikor a közönség ezt a harmadik taktusnál felismerte, lapsolásba,lombolásba és sirásba tört ki. A júniusi Bécsi Ünnepi Hetek alkalmából a zenekar Menuhinnal Bartók hegedűversenyét játszotta nagy sikerrel, Kodály Psalmusát pedig a bécsi Rádió-kar és a Sängerknaben-kar; a tenor szólót Kaposi Andor énekelte. Salzburban is nagysikerű hangversenyt adott, júniusban pedig két vendég dirigens, Märzendorfer és Swarowsky fogja a zenekart vezényelni. A zenekar nemcsak most-kijöttekből áll; a világ minden részén szétszóródott magyar zenészek visszajöttek Badenbe és beálltak a zenekarba. A zenekar tagjainak névsora: Karnagy: Rozsnyay Zoltán, Helyettese: Ungár Tamás, Igazgató: Csobádi Péter, Titkár: Bánát Péter. 1. hegedű: Bókay Csaba, Ramor Ervin, Béréi Ákos, Banyák Kálmán, Masopoust Rezső, Sivó József, Feld Ottó, S. Ádám Vera, Baberkoff, Lóránt Gábor, Bárki László, Lederer Károly. 2. hegedű: Nógrády Vera, Nógrádi János, Muharay Tivadar, Dorogi József, Vidor György, Farkas Éva Fischer György, Tóth Judith, Bielek Josip. Brácsa: Sándor András, Ungár Tamás, Lőrinc Edith, Dr. Farkas László, Vidák László, Paraki József, Szende György, Lederer László. Cselló: Thirring Zoltán, Bertóthy Barna, Sallay József, Köves Iván, Przbyla Wladislaw, Somló László. Bőgő: Somogyi József, Apáthy István, Farkas József, Gottfried. Fuvola: Pasek József, Pázmándy, András Tibor, Lajos Béla. Klarinét: Hernád Ferenc, Sövényházi, Komjáthy Géza. Kürt: Molnár József, Zsolnay Zsigmond. Oboa: Bánthay Tivadar, Engl József, Mokray József. Fagott: Szegfű Imre, Vajda István. Trombita: Rékay Tivadar, Kovács György, Móricz Károly. Harsona: Német István. Celesta-zongora: Vázsonyi Bálint. Ülök: Vigdorovits Sándor, Oláh Béla, Mikus Hédi. STARKER JÁNOS A fiatal magyar csellóművész rövid idő alalt a legjelentékenyebbek közé fejlődött Amerikában. A TIME magazin 1956. I. 16-i száma zenei rovatában igy ír: „A muzsikusok közt a csellisták többnyire gyógyíL- hatatlanul szenlimentálisok. Egy van köztük, akire ez a leírás nem illik, a Chicago Symphony Orchestra csellistája, a budapesti születésű 31 éves Starker János, aki minden szentimentalizmus nélkül tudja magáról, hogy ö a világ egyik legjobb csellistája. Tónusa sem nem nehézkes,sem nem gyönge, hanem tiszta és selymes. Tartózkodást mutat, ahol (mint Schuman versenyművénél) kisebb muzsikusok hajlamosak ál-szenvedélyességre, de hagyja csellóját zengeni, ahol igazi szenvedé y szólaltatható meg. Egyik kritikusa, Roger Deltmar írta: ,Starker jelentékeny csellistából páratlan csellistává nőtt’.“ Kiválónak tartották mindig, amióta csak mini 14 éves gyermek hangversenyezni kezdett. A második világháború végén elhagyata Magyarországot. Európai városok után 1948-ban az Egyesült Államokba jött, ahol először a Dallas Symphony Orchestrával, majd a Metropolitan Opera zenekarával játszott. Irving Sabolsky (Chicago Daily Mail, 1956, IV. 18.) „Starker új magasságokba szárnyal“ című cikkében így méltatja első önálló hangversenye alkalmából: „A virtuozitás legmagasabb foka, a zenei szellem tisztaságával párosulva, az egész hangversenyt a művészet legnemesebb régióiba emelte. Starker tónusa nem a legerősebb a cselló világában, de ritka frisseség és tisztaság különbözteti meg. Technikája minden előadásában hibátlan; még Kodály kíséret-nélküli szonátájának fantasztikus szövevényességén is zavartalan nyugalommal vonult át. Az egész estén csellóját azzal az egyszerűséggel és nyíltsággal szólaltatta meg, amelyet olyan embertől szoktunk meg, aki nem tud mást, csak igazat mondani. A Kodály-muzsika semmi kívánnivalót nem hagyott. Hogyan képzelhetett el Kodály szóló cselló-versenyt, az csoda; a másik csoda viszont az, ahogyan Starker eljátszotta.“ (P)
